Versenyzők, akik a Forma-1-es karrierről „letehetnek”: Hiába a juniorkategóriák, sikerek az alsóbb osztályokban vannak olyan versenyzők, akik hiába állnak, vagy álltak az F1 kapujában, mégsem kapják meg a várt lehetőséget, hogy versenyzőként induljanak a Forma-1-ben.
Versenyzők, akik a Forma-1-es karrierről „letehetnek”: Hiába a juniorkategóriák, sikerek az alsóbb osztályokban vannak olyan versenyzők, akik hiába állnak, vagy álltak az F1 kapujában, mégsem kapják meg a várt lehetőséget, hogy versenyzőként induljanak a Forma-1-ben.
1. Robert Shwartzman
A Ferrari akademistája 2019-ben megnyerte a Forma-3-at, majd 2021-ben a Forma-2-ben második lett. Több alkalommal tesztelhette a Ferrarit, majd a Haast is. Jelentős orosz támogatókkal is rendelkezik. Ez hozta a vesztét, amit a két éve kitört orosz-ukrán háború megpecsételt. Igaz a Ferrari megtartotta, izraeli licensszel versenyzik. De az F1-es álmairól letehet. Pedig még csak 25 éves. A WEC sorozataiban versenyzik jelenleg a tesztpilótai szerepkör mellett.
2. Dan Ticktum
A brit versenyző a Red Bull akademistája volt, 2018-ban második lett a Forma-3-ban. Azonban szuperlicenszpontok és magatartása hiányában a Red Bull kirúgta. Később a Williams igazolta le, ahonnan másfél év után eltanácsolták szintén a magatartása miatt. Ő is 25 éves, jelenleg a Formula-E-ben versenyez, de csábítják az IndyCarba. Ott talán otthonra talál.
3. Juan Manuel Correa
Az ecuadori születésű versenyzőt a Sauber akadémia igazolta le 2019-ben. Majd jött a spai hétvége, ahol súlyos balesetet szenvedett. Anthoine Hubert pedig életét vesztette. Ugyan az akadémia talán tiszteletből megtartotta. 2 év F3 után visszatért az F2-be. Az ő esetében a baleset az ami megpecsételte versenyzői karrierjét. 26 éves, F1-es lehetőséget kaphat még a Saubertől, de versenylehetőséget már nem.
4. Callum Ilott
A brit versenyző a Red Bull, később a Ferrari akademistája lett. 2020-ban futotta legjobb évét, akkor a második lett a Forma-2-ben egy bizonyos Mick Schumacher mögött. Az ő problémája talán az volt, hogy túl sok Ferrari juniort akartak 2021-ben a Forma-1-be „gyömöszölni.” Ilott ugyan tesztelhette a Haas, az Alfa Romeo és a Ferrari autóját is. Jelenleg a Ferrari kölcsönadott versenyzője az IndyCarban. 26 évesen azonban ő is lehtehet arról, hogy Forma-1-es versenyző lehessen.
A listát lehet még bővíteni, például egy Rafaele Marcielloval, Jüri Vipsszel és Giuliano Alesivel. Ti kit tennétek még hozzá?