A különbség Russell, Leclerc és Norris között: utóbbi kettő azonnal érdeklődött Max Verstappen iránt, előbbi – aki konkrétan látta is Maxot a falban – mással sem volt elfoglalva, minthogy megpróbálja előre bevédeni azt a 0,05 másodperces gázelvételét, amivel effektíve jogtalanul szerezte meg a pole-t.
Persze ne legyünk ennyire szőrös szívűek, hisz George épp a tetemes hátrányát pórbálja ledolgozni a vb-n, érthető, hogy máson van a fókusz. Viszont később sem érdeklődött Verstappen iránt, pedig volt rá egy teljes köre.
Mondanám, hogy meglepő ez a türhő parasztság attól az embertől, aki rendre telesírja a médiát, ha valaki (mondjuk Verstappen) épp csúnyán nézett rá (Jaj, meg akar ölni!), de igazság szerint soha nem is vártam tőle mást. Egy sore loser, akiben semmi nincs abból az elementáris úriemberségből, ami minden F1-esnek a sajátja volt régen, és a sajátjának kellene lenni most is. Sőt, ez nem is úriemberség kérdése, egyszerű fair play és tisztelet, ami a női golftól kezdve a focin át az F1-ig minden sportban jelen van.
Nem kell szeretni a másikat, sőt! De ne legyünk már ennyire tahók, vagy ha nem megy (és tudjuk, hogy George-nak soha nem ment), akkor legalább ne álljunk már ki könnyes szemekkel a média elé arról beszélve, hogy az F1-es pilóták példaképek és aszerint kellene viselkedniük. Ha van valaki, aki minden, csak nem példakép, az George Russell.
