❗A Mercedes visszatért❗
❗A Mercedes visszatért❗
Nem volt túlzás Lewis Hamilton azon nyilatkozata, hogy akár a Ferrari ellen is versenyezhetnek. Persze Leclerc ellen nem lett volna esélyük, de az sokat elmond a Mercedes fejlődéséről, hogy Sainznak a hibája után esélye sem volt utolérni George Russellt, míg Lewis Hamilton a rajt utáni balesete után, a 19. helyről jött fel az ötödik helyre, ami amúgy a negyedik lett volna, ha az utolsó körben nem kellett volna visszavennie, mert elfogyóban volt az üzemanyag. (Ez speciel amatőr hiba volt: ha a mérnökök jobban odafigyelnek, akkor minimális időveszteséggel meg lehetett volna oldani a spórolást és végeredményben így is meg lett volna a 4. pozíció.)
Ezért mondta azt Toto Wolff, hogy nem szabad elengedni az idei koncepciót, mert az jó lehet, csak meg kell oldani a hibákat. És ha így folytatják a németek, akkor ugyan a világbajnoki címért már nem fognak küzdeni, de a szezon végére jöhetnek a győzelmek, amivel befolyásolhatják a bajnokság kimenetelét. Egyértelműen látszik a fény az alagút végén (és ezért nyomorult az Aston Martin, mert Lawrence Stroll irányítása alatt nincs lehetőség a módszeres és tudatos fejlesztésre – az van, amit a hozzá nem értő tulaj akar ).
És persze nem mehetünk el szó nélkül a pilóták teljesítménye mellett sem. Russell idén talán először nemcsak jókor volt jó helyen vagy volt szerencséje a biztonsági autóval, hanem tényleg extrát nyújtott. A Max Verstappen elleni védekezése klasszis szintű volt, nem véletlenül dicsérte meg a holland is a futam után. Hamilton meg szinte űridőt autózva jött fel a 19. helyről, miközben a jobb autóban ülő Sainznak hasonló a 12. helyről csak kínkeservesen sikerült.
Igen, a „hagyjuk a picsába” rádiózás a rajt utáni baleset után kínos így utólag és szerintem nem méltó nemhogy egy hétszeres bajnokhoz, de egy Latifi szintű versenyzőhöz sem. Ezért jogosan lehet támadni, viszont amit a pályán mutatott, az Russellhez hasonlóan extra klasszis volt.
Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted. Köszönjük!
https://www.patreon.com/padlogaz