James Vowles most döbbenhetett rá mekkora lemaradásban van IGAZÁN a Williams.

James Vowles most döbbenhetett rá mekkora lemaradásban van IGAZÁN a Williams.

Kétség se férjen hozzá, hogy a grove-i istálló új csapatfőnöke tudta, nem a világ legegyszerűbb feladatát vállalta el. Viszont könnyen lehet, hogy a kihívás nagyságát alábecsülhette. Utóbbi érzésemet támasztják elő azok a kijelentései, amik a csapatban uralkodó korábbi állapotokat taglalják.

A közelmúltban vallotta be, hogy megérkezésekor Williamsnek nem volt olyan szoftvere, amellyel a versenyautók elkészítéséhez szükséges alkatrészek pontos helyét nyomon tudták volna követni. Magyarul a raktárosokon kívül senki se tudta, hogy hol lehet megtalálni az építéshez vagy javításhoz szükséges alkatrészeket, amelyekből egy Forma-1-es autó esetén több ezer különböző darabról beszélünk. Leegyszerűsítve egy átlagos ember garázsa, fészere ugyanolyan technológia szintet képvisel, mint a Williams egyik legfontosabb gyáregysége. Ez a helyzet megszokott volt a 60-as és 70-es években, amikor szó szerint a garázscsapatok élték a fénykorukat a Forma-1-ben. De azóta eltelt 40 év!!! Döbbenet.

Azonban nem is feltétlenül a korábbi állapotok jelentik a problémát, hanem hogy nincs a csapat létesítményeit és fejlesztéseit illető fejlesztésekről semmi információ morzsa. Havi rendszerességgel érkeztek a hírek az Aston Martin új gyár épületéről, a Ferrari szimulátoráról és jelenleg Zak Brown minden alkalommal szóba hozza az új épülő szélcsatornájukat. A Williams képviselőitől ezzel szemben síri csend honol ebben a témában. Az utolsó hír, hogy az idény kezdés előtt a Dorilton Capital 36 millió fontnyi extra tőkét adott a csapatnak, ami Forma-1-es szinten mérve zsebpénz. Mint ahogyan a pilóták megfelelő versenygép nélkül nem tudnak a győzelemért harcolni úgy a mérnökök és a gyártósorokon dolgozók se tudnak megfelelő technikát elkészíteni, ha nincsenek meg hozzá a szükséges eszközök. A helyzetet bonyolíthatja, hogy a technikai erőforrások mellett a humán erőforrással is komoly lemaradásban lehet az istálló.

Barcelonában James Vowles kissé már kínosan magyarázkodni kényszerült, amikor a padlólemezük egyszerűségére került szóba, főleg a 3 nagy csapat Monacóban összetört autóját és az azokról készült képekkel összehasonlítva. Amikor én megláttam Sargeant autóját akkor egyből az a kérdés jutott az eszembe: Biztos jó szakemberek dolgoznak az istállónál? Félreértés ne essék, a világ legjobb mérnökei dolgoznak a Forma-1-ben, köztük a Williamsnél is, viszont a világbajnokság többi csapatához viszonyítva óriási lemaradásban lehetnek a mérnöki gárda képességeit tekintve. Ne felejtsük el, hogy a csapat hanyatlásával és bizonytalan pénzügyi helyzetében egyidőben sorba távoztak a csapatagok és Grove-tól csak 1 órányi autó útra van Milton Keynes, Woking és Silverstone. Könnyen elképzelhető, hogy a know-how és azzal együtt a több éves tapasztalat az emberekkel együtt távozott más Forma-1-es csapatokhoz.

Mindkét probléma orvoslását meglehetne oldani pénzzel, vagy legalábbis el lehetne kezdeni dolgozni a megoldáson, viszont látva a jeleket nem biztos, hogy a tulajdonos valóban akar-e változtatni. Legalábbis ha ennek ellenkezője lenne igaz, akkor sorba jönnének a hírek a különböző gyárfejlesztésekről, új szakemberek érkezéséről stb. Helyette december óta nincsen kinevezve új technikai igazgató a mérnöki gárda élére, aki az autó tervezéséért és fejlesztéséért lenne felelős. Utóbbi ember fizetése csak a legritkább esetben tartozik a költségsapkába, lévén a topmenedzsment tagokra *bármennyit lehet költeni. No komment.

A tárgyi eszközök és az emberi tudás hiányának lenyomatát látjuk végső soron minden versenyhétvégén. A stopperóra könyörtelenül megmutatja az igazságot, de hasonlóan a jéghez, a lényeg a felszín alatt van. Ezzel a belső titokkal szembesül jelenleg minden egyes munkanap Vowles, amelyből jelenleg mi is csak a felszínt láthatjuk jóformán továbbra is. Ki tudja milyen folyamatok és tények vannak még a háttérben?

James Vowles saját ambícióinak utat engedve mondhatott igent a Williams vezetésére. Azt, hogy megbánta-e a döntését nem tudhatjuk, de abban biztosak lehetünk, látva a körülményeket legalább 5-10 év biztosan kell neki, mire egy stabil középcsapatot varázsol Sir Frank Williams egykori világverő alakulatából. A kérdés az, hogy Jost Capitóval szemben végig tudja-e vinni az akaratát és valamilyen úton-módon elérni a céljait. Vagy ő is hasonlóan az elődeihez dicstelenül távozik-e Grove-ból.

/Danika

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments