Még nem hivatalos az FIA ADUO rendszerének az első eredménye, de mégis vita keletkezhet belőle…

Még nem hivatalos az FIA ADUO rendszerének az első eredménye, de mégis vita keletkezhet belőle…

Újabb vita van kibontakozóban a 2026-os Forma–1-es motorok körül, ugyanis a The Race információi szerint a Red Bull nem értett egyet az FIA által felállított ADUO-rangsor eredményével. A Milton Keynes-i alakulat ezért magyarázatot kért a szövetségtől, amely a portál szerint vállalta az adatok felülvizsgálatát.

Az FIA mérései szerint a szezon első szakaszában a Red Bull rendelkezett a legerősebb belső égésű motorral, míg a hat futamból hatot nyerő Mercedes több mint 2 százalékos hátrányban volt ezen a téren. Ez azért fontos, mert az ADUO-rendszer alapján a lemaradó gyártók extra fejlesztési lehetőségeket, plusz tesztidőt és további költségkeretet kaphatnak.

A Red Bull számára éppen ezért kedvezőtlen az eredmény. Miközben elismerésnek kellene számítson, hogy újonc motorgyártóként az élre kerültek, a szabályok értelmében ez azt is jelenti, hogy nem hajthatnak végre teljesítménynövelő módosításokat. Eközben a Mercedes további fejlesztési lehetőségekhez juthat (a hírek szerint idén egy, fejlesztési lehetőséget kapnának, és jövőre is egyet), ami hosszabb távon tovább növelheti az előnyét, amely az eddigi futamok alapján is teljesen egyértelmű.

Az energiaitalosokat különösen azért lepte meg az FIA értékelése, mert saját számításaik szerint jelentős lemaradásban vannak a Mercedeshez képest. Laurent Mekies már korábban is arról beszélt, hogy saját becsléseik szerint motorfronton mintegy három tizedmásodperces hátrányuk van.
A különbség onnan is jöhet, hogy az ADUO rendszer csak a belső égésű motorokra „figyel”, de a fejlesztési lehetőség a teljes erőforrásra vonatkozik majd, így tehát beleértve annak elektromos részét is, miközben a paddock-pletyka arról szól, hogy a hibrid motor egészet tekintve a Mercedes bőven fölényben van, mindenkivel szemben, pont az elektromos rendszere által.

Az FIA a hírek szerint ugyan hajlandó újra átnézni az első versenyhétvégék adatait, de ez egyelőre nem jelenti azt, hogy a végeredmény változni fog. A szövetség célja csak annyi is lehet, hogy részletes magyarázatot adjon a Red Bull számára az alkalmazott módszertanról.

A háttérben közben tovább élnek másféle találgatások is. A paddockban legtöbben úgy vélik, hogy egyes gyártók szándékosan visszafogták motorjaik teljesítményét, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljenek az ADUO-rendszerben. A pletykák szerint a Mercedes és a Ferrari neve is felmerült ezzel kapcsolatban, bár erre semmilyen bizonyíték nem került nyilvánosságra. A Ferrari állítólag direkt azért fogta vissza az erőforrásait, hogy a 4 százalékosl küszöb fölött legyen, ami még több fejlesztési kedvezményt biztosíthatna számára a következő években, és hosszabb távon vélhetően jobban járnának.

Végülis „csak” a szokásos Forma-1 dolgok, semmi különös, megy az állandó vita mindenen, néhány század, vagy tizedmásodpercért (ami nyilván a csapatok szemszögéből nézve teljesen normális és logikus).

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments