Hát Charles, erre már nincs mentség

Hát Charles, erre már nincs mentség

Életem legelső F1-es interjúját Charles Leclerc-rel csináltam, még a Ferraris időszaka előtt, már csak ezért is mindig különleges helyet foglal el a szívemben a monacói pilóta. Egy álom válna valóra, ha bajnok lenne a Ferrarival, nem is tudom elképzelni azt a boldogságot, amit akkor éreznék. Viszont be kell látnom, hogy évről évre kevésbé hiszek abban, hogy Leclerc világbajnok lesz, és nem nem csak a Ferrari miatt.

A monacói idén nem vezet különösebben jól, sőt megkockáztatom, hogy Lewis Hamilton jobb formában van és többet kihoz az autóból. És ezt láttuk Monacóban is, ahol Charles előbb csúnyán elszúrta az időmérőt (teljesen a saját hibája volt, és ez szinte már szokása), majd a futamon is teljesen elszállt az agya.

Igen, a Ferrari feltehetően nem akart helyet cseréltetni a két pilótával egy kvázi kamu büntetés miatt. Ehhez a csapatnak joga volt, a hátul jövő pedig ne követelőzzön. Vagy, ha nem tetszik a rendszer, akkor legyen tökös, mint mondjuk egy Max Verstappen vagy Fernando Alonso, és ne menjen ki a boxba, mondjon ellent a csapatnak. Ez is jó, az is jó megoldás, de az nem módi, hogy bemegy a boxba, amivel egyáltalán nem ért egyet, majd behisztizik és falhoz vágja az autót.

És igen, lehet, hogy a fék volt a hibás, lehet, hogy az aszfalt. De az is lehet, hogy meglett volna a dobogó, ha Charles nem hülye már megint (az ő híres bakui szavait idézve). Megértem, hogy a töke kivan azzal, hogy a Ferrari nem tud egy normális autót építeni, hogy frusztrált amiatt, hogy megint nem jött ki a lépés Monacóban, hogy úgy általában sz*r minden az olaszoknál. De ez akkor is elfogadhatatlan.

Jelenleg ott tartunk, hogy Lewis Hamilton második a világbajnoki tabellán, és jól megy, hozza a lepattanókat, villantja az extrákat. Leclerc többnyire csak látványos hibákat tud felmutatni, na meg persze óriási hisztiket, hogy neki most sz*r hétvégéje van, 30 körig ne szóljon hozzá senki.

Nálam, ha csak a tehetséget nézzük, akkor Charles Hamilton és Verstappen szintjén van. Konzisztenciában, dominanciában, döntéshozatalban és mentális erősségben viszont nagyon le van maradva. Főleg fejben nem érzem elég erősnek. Esélye sem lenne így, ha Verstappen lenne a csapattársa, pedig nem így indult.

Tudom, hogy a Ferrari legendásan jó a zseni pilóták tönkretételében, nem is varrnék mindent Leclerc nyakába. Viszont már jó ideje nem tudom azt mondani, hogy csak a csapat a hibás.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments