Kövezzetek meg, de szerintem jól döntött az FIA/versenyfelügyelet eredetileg – ha valamit, akkor a szabályokat kell megváltoztatni.
Kövezzetek meg, de szerintem jól döntött az FIA/versenyfelügyelet eredetileg – ha valamit, akkor a szabályokat kell megváltoztatni.
Magáról a futamról röviden. A rajtnál Hamilton lenyomta Verstappent, Leclerc pedig túl agresszív volt és a saját hibájából lenullázta magát. Pár körrel később Albon törte össze az autóját, ami miatt meg kellett szakítani a futamot. Ekkor szinte mindenki felpakolta a kemény keverékeket, így eldőlt, hogy normál körülmények között kerékcserét már nem látunk ma.
Ezt követően jött a második állórajt a mai napon, ahol már nem volt semmi extra. Verstappen ugyan az indulásnál nem, de utána tempóból simán megelőzte Hamiltont és ezzel nagyjából véget is értek a dobogós helyért zajló küzdelmek. A harmadik helyen autózó Alonso csak tartani tudta Hamilton tempóját, Russell alatt megállt a Mercedes, Sainznak a negyedik hely volt a maximum, Sergio Pérez pedig a boxból rajtolva csak a 7. helyig tudta felküzdeni magát.
Pár körrel a futam vége előtt aztán Magnussen tört autót, amire ismét piros zászló volt a válasz, a versenyfelügyelők pedig úgy döntöttek, hogy piros zászló és állórajt még két körre. Szerintem ez volt a helyes döntés – ez lett volna az ítélet akkor, ha az első körben történik a baleset, nem szabad különbséget tenni csak azért, mert már a futam végénél járunk (persze ez csak az újraindítást érinti, a befutónál bizonyos esetekben más szabályok vannak érvényben).
Mindenki felpakolta a lágyakat az újraindításhoz. Verstappen megőrizte az első helyét, Hamilton eljött másodiknak, Alonsót viszont megtorpedózta Sainz, Gasly ütközött Oconnal, Stroll és Perez pedig megjárta a kavicságyat – magyarán óriási káosz lett. Muszáj volt betolni megint a piros zászlót, ezzel effektíve véget vetni a futamnak.
Én Fernando miatt majdnem agyérgörcsöt kaptam, végtelenül szerencsétlenül alakult számára a helyzet. A pillanat hevében jobb híján csak az FIA-t tudtam szidni, de lenyugodva igazat adok nekik – ezt újra kellett indítani, és az már nem a versenyfelügyelők hibája, hogy páran meghülyültek. Ami viszont ez után következett, az szerintem overall helytelen volt, bár ez a szabályok sara.
A felügyelők úgy döntöttek, hogy azok a pilóták, akiknek működik még az autója és fel tudnak állni a rajthoz, visszakapják az eredeti pozíciójukat. Így többek között Alonso, Pérez és Stroll is örülhetett. Ugyanakkor ha az első körben történik egy ilyen rajtbaleset, akkor szó sem lett volna pozíció visszaadásról, szóval ez így utólag biztosan nem fair (persze Alonsóék nyilván azzal érvelnének, hogy a harmadik állórajt nem volt fair).
A probléma az, hogy a futam elején és a futam végén más szabályok vannak érvényben, a mezőny pedig még egy szakaszt sem teljesített a piros zászló előtt.
Ha az első körben kiesik mindenki, akkor kész, véget ér a futam, de ha már teljesítették a táv 96,5 százalékát, akkor egy állórajtos tömegbaleset miatt nem nullázhat mindenki.
Ez egy tipikus 22-es csapdája és nem lehet úgy szabályozni, hogy az mindenkinek megfeleljen. És egészen biztos vagyok abban, hogy ha a versenyfelügyelők úgy döntenek, hogy leintik a futamot vagy a safety car mögött ér véget Magnussen balesete után, akkor a rajongók döntő többsége kiakadt volna.
Ilyen helyzetekben nincs mindenki számára megfelelő ítélet, valaki mindig jól jár, valaki mindig nagyon megszívja. Valahogy szabályozni kell és az adott szabályrendszert figyelembe véve szerintem nem csinált hülyeséget a versenyigazgatóság. És bár nagyon ideges lennék most Alonso miatt, de ha változtatni akarnak ezen, akkor max úgy tegyék, hogy aki újraindítás után ütközik a verseny végén, az így járt és nem szabad visszaadni semmilyen pozíciót. Shit happens, ez van – néha ezt dobja a gép.
Gyertek Discordra!
https://discord.gg/jASuSVFV