A Ferrari – aminek lassan 20 éve szurkolok – mára dilettáns hülyegyerekek gyülekezete lett. Kész, pont.
A Ferrari – aminek lassan 20 éve szurkolok – mára dilettáns hülyegyerekek gyülekezete lett. Kész, pont.
Örülhetnék én a futamon teljesen vakon lévő Sainz első győzelmének, amihez csak Max Verstappen műszaki problémája, Hamilton stratégiai előnyének Ferrari szempontból mázlis eltünése (Ocon), majd Charles Leclerc versenyének módszeres tönkretétele kellett, de most komolyan, ennek van mit örülni?
Szerencsétlen spanyol még a Mercedes tempóját sem tudta tartani, nemhogy a top pilótáknál, de még Péreznél is jóval gyengébben teljesít idén, erre adnak neki egy futamgyőzelmet? Mert ennek semmi köze a tehetséghez, a tempóhoz vagy úgy bármihez, ami rajta múlna: jött a safety car és a Farrari dönthetett, hogy az ingyen kerékcserével kit/kiket hozzon ki, erre Mattia Binotto (legyen örökké „áldott” a neve) úgy döntött, hogy a futamot vezető világbajnoki harmadik helyezettet, aki idén már hat pole-t szerzett és az egyetlen, akinek van esélye Verstappen ellen, NEM HOZZA KI! Nem hozza ki úgy, hogy az éllovas a 8. helyen küzd a Haasszal!
Mi volt a koncepció? Hogy Sainz esetleg visszaesik a dupla csere miatt Hamilton mögé? Holy shit! Micsoda tragédia! Látva amúgy a Ferrari tempóját, sima 1-2 lett volna ebből még így is, de mindegy. Vagy azt hitték, hogy Leclerc majd a kettővel keményebb, 14 körös gumin tartani fogja a lágyakat? Ha igen, akkor objektíve hülyébbek, mint ahogy eddig gondoltuk.
Leclerc 13 pontot bukott önhibáján kívül, cserébe Sainz héttel többet szerzett. Így most még mindig Max Verstappen van toronymagasan az élen, még mindig Sergio Pérez a második, de legalább Sainz egy kicsit közelebb került a dobogó legalsó fokához. Micsoda csodálatos eredmény!
Gratulálok Sainznak, amúgy kijárt neki már egy futamgyőzelem, annál azért jobb pilóta, minthogy egy győzelme sem legyen egy ilyen autóban. De ez ettől még Ferrari szempontból egy óriási katasztrófa, a Red Bullnál meg folyhat a pezsgő, mert úgy tűnik, ha meg is áll Verstappen alatt az autó, a Ferrarira még mindig lehet számítani!
/Renningan