Mick Schumacher lehet Nikita Mazepin menesztésének legnagyobb vesztese.
Mick Schumacher lehet Nikita Mazepin menesztésének legnagyobb vesztese.
A hétszeres világbajnok fiának eddig nagyon kényelmes dolga volt a Forma-1-ben. Bekerült egy csapatba, ami dedikáltan semmire sem volt 2021-ben, így már az is nagy eredménynek tűnt, ha el tudott kapni Nicholas Latifit a versenyen vagy egy kisebb csodával felérő módon nem az utolsó sorból rajtolt. Emellett kapott egy messze átlag alatti kvalitású, rengeteget hibázó, a pályán kívüli és a pályán mutatott dolgai miatt is sokak szemében ellenszenves csapattársat, akit rendszeresen bucira vert.
A neve miatt minden kis eredményét felfújták, és külön vicces volt azt látni, hogy azok a szakértők, akik legszívesebben elküldték volna Mazepint a pocsék teljesítménye után, milyen lelkesen tudták dicsérni Schumachert, hogy rendre 5 tizedet ad neki körönként. Mintha ez bármi másra elég lett volna azon kívül, hogy kijelenthessük, a fiatal német megüti a szükséges minimumot.
❗️Ez persze továbbra is megállja a helyét, de a szezon első két futama nagyon komoly gyomrost adott a Schumacher fanoknak. Mazepin helyére ugyanis kényszerűségből érkezett a formán kívüli, fizikailag felkészületlen, az autót egyáltalán nem ismerő Kevin Magnussen, aki kapásból beárazta a németet.
‼️Bahreinben a 7. helyre kvalifikálta magát, míg Schumacher csak a 12. volt, ráadásul a Q2-ben, ahol mindketten szerepeltek, több mint FÉL MÁSODPERCET vert rá! A futamon aztán az ötödik helyen hozta be az autót, míg a német a 11. helyen végzett, ami óriási csalódás még akkor is, ha volt egy balesete a futam elején. Jeddah-ban aztán Magnussen megint stabilan 3-4 tizeddel gyorsabb volt Schumachernél a kvalifikáción, és míg utóbbi a görcsös igyekezetében annyira összetörte az autót, hogy a futamon el sem tudott indulni, addig a dán bejutott a Q3-ba, majd a futamon a 9. helyen ért célba.
❓Ugyan még csak két futam telt el, de Schumacher konkrétan Mazepinnek tűnik a nyakfájós, a Haast egyáltalán nem ismerő Magnussen mellett. És igen, ezeket a 2-3-5 tizedeteket idővel le lehet dolgozni, ki jöhet a lépés a németnek, de egyrészt Magnussen is fog javulni, másrészt meg ez még mindig édes kevés.
A dán pont azért nem volt tagja a mezőnynek, mert csúcsformában egy középszerű, átlagos pilóta. Stabilan hoz egy korrekt szintet, talán egy vállalható második számú lehetne belőle egy jó autóban, de ennyi. Ő nem világbajnok kaliber, és ha Schumacher csak annyira képes, hogy ezt a szintet hozza, akkor nincs miről beszélni – pláne, hogy egyelőre még ezt sem tudja.
RJ