Amire ez a néhány gondolat kimegy, már lehet, hogy döntött is az FIA Motorsport Világtanácsa, és kizárta Nikita Mazepint a Forma-1-ből, illetve az összes orosz és fehérorosz pilótát az égisze alá tartozó összes sorozatból.

Amire ez a néhány gondolat kimegy, már lehet, hogy döntött is az FIA Motorsport Világtanácsa, és kizárta Nikita Mazepint a Forma-1-ből, illetve az összes orosz és fehérorosz pilótát az égisze alá tartozó összes sorozatból.

‍♂️ Amennyiben még nem, valószínűleg úgyis bekövetkezik ez, hiszen a fociból már kizárták őket, mind válogatott, mind klubcsapat szinten. Hasonlóan történt a kézilabda, jégkorong, rögbi, és más sportágak esetében is, míg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete azt javasolta a nemzeti és nemzetközi szövetségeknek, hogy tiltsák le az orosz és fehérorosz sportolókat és tisztségviselőket a versenyzéstől az összes olimpiai sportágban.

⛔️ A Forma-1 már bejelentette, hogy a szeptemberi orosz Nagydíjat nem rendezik meg a jelenlegi helyzet mellett, ahogyan már számos más eseményt is lefújtak, amelyek orosz földön kerültek volna megrendezésre (a teljesség igénye nélkül úszó, jégkorong, lovas, más autósport, stb).

Nyilván jogos a kérdés, hogy a sportolók kinek és mivel vétettek, miért őket büntetik, meg egyéb hasonló felvetések is megállnák a helyüket. Viszont a szomorú helyzet az, hogy az ilyesmi ilyenkor bevett szokás, az egyik notórius eset a jugoszláv futballválogatott története, amelyet röpke egy hónappal az 1992-es Európa Bajnokság előtt zártak ki az eseményről (a helyettük beugró dánok köszönték szépen a lehetőséget, és meg is nyerték az EB-t, tisztán sportszakmai szempontból nézve az egyik legnagyobb underdog sztorit előadva).

Abba is bele lehet menni, hogy vannak esetek, amikor ilyen kizárások nem történnek meg. Abba is bele lehet menni, hogy szinte kivétel nélkül az összes sportág irányító szervezetei állandóan azt hangoztatják, hogy a politikát nem szabad belekeverni a sportba, ellenkező esetben szankciók lesznek. Ellenben pont ezek a szövetségek, szervezetek mégis állandóan megteszik. Élő példák az oroszok elleni döntések az elmúlt két napból. Sok más mindenbe bele lehetne menni a témában, de teljesen felesleges.

Nikita Mazepin „bűne” az, hogy orosz, és az, hogy az édesapja, Dmitriy Mazepin egy nagyon befolyásos oligarha, és történetesen Putinhoz közeli személy.

Nagy az esély most arra, hogy az összes orosz és fehérorosz sportolót, csapatot, szervezetet kizárnak, kitiltanak kb. mindenhonnan. Helyes lenne? Döntse el mindenki maga. Jogos lenne? Rengeteg dolog van és történik az életben, ami nem jogos, és nem helyes.

Mi nem szeretnénk belemenni politizálásba, teljesen felesleges. Nem szeretnénk belemenni abba sem, hogy az oroszokat, az ukránokat, vagy akár a NATO-t és az amerikaiakat tegyük felelőssé a kialakult helyzetről. Nem is tisztünk, nem is látunk bele innen, ahogyan más kívülálló sem. Szokás szerint az igazság valahol középen van, és mindenik félnek megvannak a hibái a kialakult helyzetben. Hogy esetleg valakinek kisebb vagy nagyobb mértékben? Ez is, mint oly sok más, nézőpont kérdése.
Egy dolog biztos, a háború soha nem hoz jót, és reméljük, hogy ennek is minél hamarabb vége lesz.

⚠️Nyilván orák hosszát lehetne beszélgetni, vitázni erről a témáról, sőt, az egész konfliktusról, érveket hozni pro és kontra, de felesleges, lényeg a lényeg, a politika igenis beleszól a sportba.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments