‼ Gondolatok a Brazil Nagydíjról:

‼ Gondolatok a Brazil Nagydíjról:

Lewis Hamilton zseniális volt. Egy kizárás és egy 5 helyes rajtbüntetés után húzta be a futamot úgy, hogy szinte nem is volt kérdés, ki fog nyerni. És persze, lehet mondani, hogy jó volt a Mercedes, mert tényleg jó volt, de lássuk be: a jelenlegi mezőnyből ilyen teljesítményre hasonló körülmények között talán csak Max Verstappen lett volna képes (a régi nagyok már túl vannak a zeniten, a fiatal tehetségek pedig egyelőre még nem bizonyították, hogy képesek ilyen teljesítményre).

✌️ Max Verstappen szintén hibátlan teljesítményt nyújtott, de nem volt esélye egy ilyen formában versenyző Hamilton ellen, ebben a Mercedesben. Ami pedig a véleményes eseteket illeti: a cikázás egyszer belefért, mástól is láttunk már ilyet, illetve a kisodródva védekezés is egyszer, szódával elment. Ez tipikusan olyan eset volt, amikor mindkét pilóta optimista volt, mindkét pilótának joga volt ott lenni, ahol, és ha itt valaki nem enged, akkor annak ütközés a vége. Ezt láttuk már Silverstone-ban és Monzában is, egyik aspiránstól sem idegen ez a hozzáállás. Persze tegyük hozzá, hogy egy baleset esetén most egyértelműen Verstappent büntették volna most, és még ha vállalhatónak is nyilvánítjuk a dolgot, azért nem volt teljesen fair.

Volt egy régi osztálytársam, aki mindenkit csúfolt és piszkált az iskolában, majd amikor ezt visszakapta (vagy épp meg akarták ruházni), akkor rohant a tanárokhoz árulkodni. Toto Wolff ilyen. Nincs még egy ennyire arrogáns, gerinctelen, álszent személy a Forma-1-ben. Egy végtelenül ellenszenves és kiállhatatlan alak, aki nemcsak belerúg a földön fekvő saját pilótájába, de még le is köpi, aki rendszeresen mártírt játszik és megsértődik, ha bármilyen apró sérelem éri, miközben azért folyamatosan vegzál mindenkit a környezetében. Kedves Toto, ha szerinted mindenki seggfej körülötted, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy kiben is van a hiba.

Még egy apróság: bár a Mercedes rettentően balszerencsés volt a futam előtt, a futamon azért volt szerencse bőven. Az első safetycar fölösleges volt, de eltűntette a Red Bull előnyét, míg a Lance Stroll miatt aktivált virtuális safetycar csak arra volt jó, hogy Bottas kapjon egy kvázi ingyen kerékcserét és a Mercedes ki tudja hozni Pérez elé. Persze ebben nem volt semmi szándékosság, azokat az elemeket el kellett takarítani a pályáról, de jól jött ki a Mercedesnek. Valószínűleg Hamiltont így sem sikerült volna megállítani, de egy kettős dobogó összejött volna, illetve egy harmadik helyen autózó Pérezzel jóval több taktikai lehetősége lett volna a Red Bullnak. A sors néha ad, néha elvesz.

Az élmezőny párharcát leszámítva borzalmas volt a futam. A középmezőnyben nem történt semmi, a két Ferrari harmadik erőként nagyon simán hozta az 5-6. helyet, ezzel 31,5 pontra növelve az előnyt a konstruktőri versenyben a McLarennel szemben. Tsunoda ismét csődöt mondott, Gasly sem volt különösebb tényező, de a 7. helyével elérte, hogy a kettős Alpine pontszerzés ellenére továbbra is pontegyenlőség van franciák és az AlphaTauri között. A többiek meg… hát ők is a pályán voltak.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments