Beérett a Kiwi!




A 2021-es szezonban eszméletlen csata volt a Mercedes és a Red Bull, pontosabban Max Verstappen és Lewis Hamilton között. Ám ha visszagondolunk a szezonra, még egy név biztosan mindenkinek az eszébe jut: Sergio Perez. A mexikói többször is hatalmasat villant a szezon során, Lewis Hamilton feltartásával, a brit stratégiai lehetőségének szűkítésével és esetenként váratlanul jó…

Kezdem azt érezni, hogy Fernando Alonso hócipője kezd tele lenni. Egyedül vagyok ezzel? Lement már négy versenyhétvége, és a kétszeres világbajnok spanyol egyelőre még mindig pont nélkül áll. Ugyanazt a panaszkodó Alonsót vélem felfedezni idén, mint akit a McLaren-Honda időkben hallhattunk – és arra mind jól emlékszünk, hogy nem lett jó vége annak a…

Jacques Villeneuve azt mondta nemrég, hogy Michael Masi mindent jól csinált a szezonzárón, egyedül annyiban végezhette volna jobban a munkáját, hogy hamarabb elengedi a lekörözötteket. Visszanéztem a futamot és úgy gondolom, hogy Villeneuve-nek valamilyen szinten igaza van szigorúan a döntési folyamat végeredményét (a futam újraindítását) illetően, de az totális tévedés, hogy Masi bármit is jól,…

Az elmúlt napokban két nagyon érdekes sztori/hír látott napvilágot. Az egyik arról szólt, hogy Bottas rengetegszer segítette ki Lewis Hamilton a beállításaival – ez abszolút hihető, ugyanis annak idején Nico Rosberg sikerének is egyik kulcsa az volt, hogy próbált minél több adatot és beállítást eltitkolni a brit elől. A másik Max Verstappennel volt kapcsolatos. Christian…

Tiszavirág életűen bizonyult Rafael Villagomez rajtelsősége, a mexikói versenyző a fordított rajtrácsnak köszönhetően rajtolhatott az élről. Villagomez borzasztó rosszul rajtolt, majd az egyes kanyarban ütközött Pepe Martival és Martinius Stenshorneal. A 2-es kanyarban Oliver Goethe próbált beférkőzni egy lehetetlen pozícióban, saját magát a falba küldte, továbbá Arvid Lindblad versenyét is tönkre tette. Az élen Dino…

Az idősebbek még emlékezhetnek rá, amikor a futam közben Ross Brawn bekapcsolta a rádiót, majd halál nyugodtan közölte Michael Schumacherrel, hogy „Májköl, kellene most tőled három gyors kör”. Abban a pillanatban, ha utáltad a németet, ha nem, de libabőrös lettél és tudtad, hogy most olyat látsz, amit talán soha. Mert amikor „Májköl” megkapta az üzenetet,…