Bahreini Nagydíj: 7/10 – 3. rész
Bahreini Nagydíj: 7/10 – 3. rész
Ahhoz képest, hogy az Alfa Romeo alig tudott tesztelni a végtelen mennyiségű probléma ellenére, az egyik legjobb autó volt a mezőnyben. Valtteri Bottas már az időmérőn is szárnyalt, és bár a rajtnál megviccelte a saját vasa, de végül így is feljött a hatodik helyre. De akár még a harmadik hely is meg lehetett volna, mert nem volt lassabb a Mercedeseknél, ami igazán örömteli, tényleg megérdemelte, hogy ne valami szarba üljön bele. Amennyiben ez így marad, úgy nagyon jó kis csata lehet a Haas és az Alfa között a középmezőny királya címért. Illetve dicsérjük meg Guanyu Dzsót is (ja, tényleg így ejti a nevét), aki pontszerző helyen ért célba az első futamán és egy újonchoz képest korrekt szintet hozott.
Sebastian Vettel szerintem a szezon hátralévő részében már covidos marad, mert ez az Aston Martin egy rakás hulladék. A Mercedes összes létező problémáját magán viseli, csak sokszorosan felnagyítva, Bahrein alapján konkrétan a Q2 is megugorhatatlan feladatnak látszik. És ugyanez igaz a Williamsre is, ami szintén nagyon félrefejlesztett és jelenleg az övék a mezőny leglassabb autója.
❓Pierre Gasly megint villantott (míg ki nem gyulladt alatta az autó), de összességében csalódás volt az AlphaTauri. Az előzetesen akár negyedik erőnek is várt csomag inkább csak a hetediknek néz ki a sorban, ráadásul a megbízhatóságával is gondok vannak.
❗️Összességében ez egy átlagon felüli futam volt, de semmi extra. A Max-Charles párharcon kívül olyan sok látványos akció vagy taktikai csata nem volt, a futam második fele állóháborúra silányult és csak a műszaki problémák okoztak némi extra izgalmat. Viszont a Ferrari-Red Bull csata legalább tényleg parádés volt, jól debütált az új gumiszabály és az is egyértelmű, hogy most már sokkal könnyebb közelről követni a másikat, mint a hibrid érában bármikor. Egyelőre nagyon ígéretesnek néz ki a 2022-es szezon.