Olyan lelkes voltam és megint mekkorát kellett csalódnom.

Tavaly több posztot is írtam arról, hogy mennyire rossz döntés lecserélni egy fiatal, lelkes, felfelé ívelő pályán lévő Carlos Sainzot egy kiöregedő, motiválatlan, extrém drága Lewis Hamiltonra. Ugyanakkor a szezon első két futama után úgy tűnt, hogy fölöslegesen aggódtam, a hétszeres világbajnokban még megvan a tűz és a tempó. Sőt kifejezetten lelkes is lettem, egy ilyen időmérőspecialista párossal a Ferrari nagyon komoly tényező lehetett volna idén.

Kína óta viszont már lement három futam és Hamilton nagyjából arra képes a Ferrarival, amire Sainz vagy Albon a Williamsszel. Mindezt úgy, hogy Leclerc eközben rendre ott van az élmezőnyben, a tripla hétvégén két negyedik és egy harmadik helyezés került a neve mellé, több pontot szerzett, mint George Russell a Mercedesszel.

A Ferrari ugyan nem világverő, de azért lehet vele szép dolgokat elérni. Hamilton viszont lassú, ráadásul már olyan szinten pánikol, hogy mellette Norris is a magabiztosság szobrának tűnik. Nincs itt sem tempó, sem motiváció, sem semmilyen hozzáadott érték, mindössze egy egykori klasszis, aki már csak árnyéka önmagának és láthatóan fogalma sincs arról, hogy lehetne ebből a gödörből kilábalni.

Nem mintha olyan sokat vártam volna tőle, a 40 év az 40 év, fiziológiai képtelenség, hogy valaki úgy tudjon teljesíteni, mint fiatalon (plusz ő azért Norrishoz hasonlóan kényesebb a beállításokra, várható volt, hogy szenvedni fog az elején). De abban bíztam, hogy egy régi Kimis szintet azért tud majd hozni és pár erősebb teljesítmény mellett ott lesz, hogy legalább stratégiai előnyt biztosítson Leclerc-nek. De semmi.

Mondanám, hogy a Ferrari ismét tönkre tett egy többszörös világbajnokot, de itt most kivételesen nem az olaszok a hibásak.

-R-