Nem múlhat el úgy egy Forma-1-es nagydíj, hogy ne gyűjtenénk össze a hétvége nyerteseit és veszteseit. Most íme egy lista azokról, akik hétvége nyerteseinek számítanak.
Nem múlhat el úgy egy Forma-1-es nagydíj, hogy ne gyűjtenénk össze a hétvége nyerteseit és veszteseit. Most íme egy lista azokról, akik hétvége nyerteseinek számítanak.
Max Verstappen
A holland versenyző idén háromszor látta meg a kockás zászlót és eddig mindegyik alkalommal az első helyen. Más körülmények mellett ezért is van még harcban a világbajnoki címért Charles Leclerc ellen. Ahhoz képest, hogy Melbourne-ben ő maga is kissé már lesajnáltan nyilatkozott az esélyeiről a ponthátránya a barcelonai forduló előtt már csak 19 pont. Ráadásul úgy tűnik jelenleg ő és a Red Bull alkotja a legjobb csomagot, stabilan 2-3 tizeddel gyorsabb a Ferrariknál, akik jelenleg nem igazán tudnak mit kezdeni az autója végsebességével, miközben viszonylag könnyedén megtudja előzni őket ha eléjük keverednek. Igazán kedvező felállás a holland szemszögéből.
Lance Stroll
A kanadai pilóta az idei évben talán először bebizonyította miért van helye a Forma-1-ben. Az idei szezonban először bejutott az időmérő edzés utolsó szakaszába és a 10. rajthelyet szerezte meg a kanadai pilóta. Emellett a csapattársát, Sebastian Vettelt is sikerült legyőznie, ami az igazi fokmérője a jó teljesítményének. Futamon bár a boxutcából kellett rajtolnia, mégis jó stratégiával és némi szerencsével ismét pontszerző helyen futott be. Hozzá kell tenni, hogy úgy tűnik a mezőny eddigi második leglassabb csapata a sűrű középmezőnyben végre versenyképesnek bizonyult ettől függetlenül a dicséret mindenféleképpen jár Strollnak.
George Russell
Jó péntek, katasztrofális szombat, szerencsés vasárnap. Röviden így lehetne összefoglalni a brit pilóta versenyhétvégéjét. Se a harmadik szabadedzésen, se az időmérő edzésen nem találta az előző napi egyensúlyt és a tempót George Russell a W13-assal Miamiban és emiatt csak a 12. helyről tudott indulni. A versenyen viszont a szerencse mellé szegődött, a kemény gumikon való rajtolás bevált, a késői biztonsági autós fázis pont a megfelelő időpontban jött a kerékcseréhez, így jóval kisebb időt veszíteni és átugrotta jó pár riválisát. Az előtte haladó Valtteri Bottas az újraindításnál hibázott, míg a használt keményeken haladó Lewis Hamiltont pár környi csata után legyűrte gumielőnyből. Összességében a maximumot kihozta az 5. hellyel, amihez maga is hozzátette a részét jó néhány előzéssel. Nagy kár, hogy ezeket a rendező nem igazán tartotta fontosnak megmutatni.
Carlos Sainz
Bár a Ferrari versenyzője ismét kikapott a csapattársától és a hétvégén újra összetörte az autóját mégis inkább a győztesek közé sorolom. Úgy tűnik végre véget ért az a negatív spirál, ami az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése óta kísérte a spanyolt és a dobogó legalsó fokán tudott hosszú idő után ünnepelni Miamiban. Bár lehet hibáztatni, hogy a második helyről rajtolva nem védekezett elég agresszíven Max Verstappen ellen, de utólag látva a holland tempófölényét a közepes gumikon úgy gondolom valószínűleg csak időt tudott volna nyerni Leclercnek és elodázni Verstappen élre kerülését. Viszont az idény nagy részében agyondicsért Sergio Pérezt végig sikeresen DRS távolságon kívül tartotta, amikor már valódi támadó közelségbe került a mexikói akkor a erőforrás problémákkal nézett szembe Pérez és csak egy felemás félre-sikerült kísérletre tellett tőle. Carlos Sainz Bahrein után talán először mutatta meg, hogy miért is kapott a Ferraritól szerződéshosszabbítást, ha ezt tudná folytatni az idény hátralevő részében senki egy rossz szót nem mondaná rá.
/Danika
*Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted. Köszönjük!
https://www.patreon.com/padlogaz