A telemetriai adatok alapján kiderült, hogy tényleg Charles Leclerc szúrta el. Ez azonban nem egy ki nem kényszerített hiba, nem is a Max Verstappen vélt vagy valós fenyegetése okozta, hanem a Ferrari. Ahogy anno Sebastian Vettel esetében, úgy most Leclerc-ében is a Ferrari a hibás.

A telemetriai adatok alapján kiderült, hogy tényleg Charles Leclerc szúrta el. Ez azonban nem egy ki nem kényszerített hiba, nem is a Max Verstappen vélt vagy valós fenyegetése okozta, hanem a Ferrari. Ahogy anno Sebastian Vettel esetében, úgy most Leclerc-ében is a Ferrari a hibás.

A Ferrari elfelejtett nyerni, pláne a 2010-es évektől kezdődően. Megtapasztalta ezt Fernando Alonso is, aki bár ép tapló éveit élte akkor, de kétszer is vb-esélyes csapatot csinált egy nem túl erős csomagból. Ugyanez volt a helyzet Vettellel, aki megváltóként érkezett, sikerült is kicsit megszorítani a sokkal jobb Mercedest, aztán jöttek a hibák és elmaradtak a sikerek.

A Ferrari mindkét esetben kihátrált a mezőny egyik top 3-as pilótája mögül, a nyilvánosság előtt kezdett bűnbakot csinálni belőlük, majd lapátra is tette őket. Alonso esetében ez nem volt különösebben megrázó a szurkolók szempontjából, mert a spanyol valami hihetetlen irritálóan viselkedett és nem maradt el a szájkaratéban, ellenben Vettellel rendkívül undorító módon bánt el az olasz csapat. Mindezt úgy, hogy pont a két pilóta volt az utolsó, akit kritika érhetett a Ferrarinál.

Charles Leclerc-rel egyelőre nem tartunk itt, ami érthető: fiatal, nincsenek igazán komoly sikerei, ráadásul a világbajnokokkal ellentétben türelmesebb és toleránsabb, illetve hajlandó elvinni a balhét. Ez így rendben is van, viszont ott tartunk, hogy a Ferrari bő 10 év alatt sem fejlődött semmit.

Leclerc nem azért hibázott, mert tehetségtelen, nem azért hibázott, mert Max Verstappen olyan legyőzhetetlen akadályt jelentett volna, hanem mert a Ferrari bizonyította nyomorult. Ezzel tökéletes tisztában van a monacói, és tudja, hogy ha nem nyújt 120 százalékot, ha nem autóz ki hülyebiztos előnyt, akkor jó eséllyel úgy is elszúrják a versenyét, ahogy tette a csapat Monacóban és Angliában.

Leclerc próbálja a hátára venni a csapatot, próbálja egyedül megoldani a helyzetet, mert egyértelmű számára, hogy kvázi csak nyers erővel nyerhet (mint Ausztriában, Bahreinben vagy Ausztráliában). Stratégiai szempontból ugyanis a Red Bull toronymagasan a legjobb a mezőnyben egy végetlenül rutinos, kiegyensúlyozott, higgadt és felkészült stábbal. Nem véletlen, hogy Max Verstappen csak minimális
mennyiségben hibázik idén (vagy akár tavaly), mert nem nagyon kellett túlerőltetnie, soha nem kellett a 100 százalékon felül még 20-at produkálnia ahhoz, hogy ellensúlyozza a csapata egész éves bénázását.

Anno Vettelnél is kipördülésekkel kezdődött a hanyatlás, mert ott is erőltette, ahol nem lehetett. Leclerc-re alighanem más ferraris karrierív vár már csak a kora miatt is, de ettől még a probléma adott és ugyanúgy nem fog bajnokságot nyerni, pedig a némettel ellentétben a legjobb autóban ül. Amíg Mattia Binottóék háttal ülnek a pit wallon, amíg a versenyzők jobban átlátják a helyzetet, mint a stratégák, addig nincs miről beszélni. És Leclerc az utolsó, akit elő lehet venni, mert nélküle azt sem tudná ez a banda, hogy nyerő autója van.

/Renningan

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments