Menj és b*szd meg magad!
Menj és b*szd meg magad!
Van egy bája annak, amikor a mai F1-es versenyzők, a modern autósport GLADIÁTORAI egy-egy neccesebb eset után vicceskedve megbeszélik a történteket. Amikor pedig valami komolyabb dolog történt, akkor kiállnak a média elé, majd szomorúan, a fejüket csóválva lenyilatkozzák, hogy egy példakép nem így viselkedik.
Mondanom sem kell, ennek fényében remek érzés volt újranézni a 2007‑es Nürburgringi Nagydíjat, ahol Fernando Alonso és Felipe Massa őrült csatát vívott a győzelemért. A McLaren és Ferrari pilótája az ötös kanyarban – amikor Alonso kívülről próbálta megelőzni Massát – össze is értek, az epikus csata végén pedig végül a spanyol örülhetett. Zseniális futam volt, már önmagában ezért is csak ajánlani tudom mindenkinek. A legemlékezetesebb rész viszont csak ezt követően történt, amikor a két versenyző megbeszélték a történteket.
„Direkt jöttél nekem, ahogy Barcelonában is tetted! Összetörted az oldaldobozomat, menj nézd meg!” – kezdte Fernando barátságosan.
„Menj, b*szd meg magad! Nyertél és ilyeneket mondasz” – válaszolta higgadtan Felipe.
„Haver, nem magától tört össze ” – mutatott rá Alonso.
„Lenne mit tanulnod. Győzöl és így beszélsz” – tanácsolta Massa.
„Neked lenne mit tanulnod! Az egész mezőnnyel csatáztam, de csak veled értem össze három körrel a vége előtt” – emlékeztette jóbarátját a spanyol.
„B*szódj meg!” – köszönte meg mosolyogva az észrevételeket a Ferrari brazilja.
Hiába na, már akkoriban is dúlt a barátság a pilóták között. Mindent példaképekhez méltóan, tiszteletteljesen megbeszéltek és elrendeztek, az FIA-nak sem kellett aggódnia és büntetéseket osztania a csúnya beszéd miatt. Olyan nagyszerű, hogy ebben a rohanó világban van egy stabil pont az életünkben, ami nem változik és megőrzi a régi, igazi arcát!