Forma-1-es pilóta piaci hírek a nyári szünet utolsó hetében:

Forma-1-es pilóta piaci hírek a nyári szünet utolsó hetében:

– Úgy tűnik pontot tehetünk Lewis Hamilton elhúzódó szerződéshosszabbításának ügyére. Több forrás szerint is a 7-szeres világbajnok új kontraktusát a Mercedesszel a Holland Nagydíj hétvége alatt fogják bejelenteni. Új szerződése egybehangzóan 2 évre szól, 1+1-es felosztásban, vagyis meg lesz a lehetősége, hogy 2025-es idényre távozzon a jelenlegi csapatától adott esetben.

– Charles Leclerc is döntött a hosszú távú jövőjéről. A monacói pilóta elmondása szerint bár körbe nézett és meghallgatott más ajánlatokat, mégis a Ferrari mellett tart ki és velük akar világbajnoki címet nyerni. Ezek alapján az ő esetében is a hosszabbítás már csak formalitás, amely a következő 1 évben bármikor megtörténhet.

– Továbbra is úgy hírlik, hogy az Audi Carlos Sainzot pécezte ki, mint a program zászlóvivője. Ideális esetben 2025-ben érkezhet meg a spanyol pilóta Hinwillbe és állhat össze újra Andreas Seidllel. A hírnek a legkevésbé a Sauber saját junior pilótája, a napokban a 20. születésnapját ünneplő Théó Pourchaire örül a legkevésbé. Francia források szerint a pilótának korábban megígérték, hogy a Forma-2-es bajnoki címért cserébe megkapja a Sauber egyik ülését 2024-re vagy 2025-re. Viszont ha várna is Pourchaire egy évet a partvonalon a Zhou-Bottas páros mögött, akkor se biztos a helye. Az Audi 2025-re többségi tulajdonosként beleszólást akarhat a hírek szerint a pilóta felállásba és Sainz mellett a gyakran hangoztatott német vonalat erősítenék, értsd Mick Schumacher lehet a kiszemeltjük.

– Mick neve nem csak a Sauber/Audi istállónál merült fel. Szintén egybehangzó sajtó hír, hogy a német pilóta jó eséllyel pályázik Logan Sargeant helyére, akivel a nyilatkozatokkal szemben a valóságban nincsen megelégedve James Vowles csapatfőnök és a Williams vezetése. Legfőbb kihívója a 2024-es ülésre az a Jack Doohan lehet, aki tavaly nagyszerű újonc idényt teljesített és az idei döcögös szezonkezdet után ismét megtalálta a jó teljesítményét. Bár az ausztrál versenyző Alpine akadémista, de mivel a csapat hosszútávú motorbeszállítói szerződése a levegőbe lóg, ezért egyfajta gesztusként – valamint rengeteg szponzori pénzért és egyéb anyagi juttatásért cserébe – megadhatja a lehetőséget a motoros legenda fiának.

– Végül emlékezzünk meg Enzo Fittipaldiról, akiről legutóbb Helmut Markótól kapott dicsérő szókat a Belga Nagydíjon nyújtott közel tökéletes hétvégéje után. Ennek kapcsán indulhatott el a beszélgetés az ő Forma-1-es jövőjéről és lehetett hallani szintén pár pletykát. Bár a brazil pilóta alapvetően harmadiknak számít a Red Bull akadémia öröklési sorrendjében Liam Lawson és Ayumu Iwasa mögött, viszont a családi név és a brazil piac megszerzési lehetősége miatt szintén vonzó lehetőség lehet a Williamsnek. Ráadásul egyáltalán nem lenne példátlan, ha a Red Bull kölcsönadná a Williamsnek egy évre, ahogyan korábban Alex Albonnal tették. Azonban ez a vonal már inkább a fantazmagória terepe, mintsem a realitás lenne. Fittipaldi számára a legnagyobb akadályt a szuperlicence pontok hiánya okozza, az idei szezonban minimum a 2. helyen kellene végeznie, ami a ponttáblázatra pillantva közel lehetetlen feladatnak tűnik.

/Danika

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments