Egy őrült 2024-es F2-es szezonra tehetünk pontot a hétvége folyamán.

Egy őrült 2024-es F2-es szezonra tehetünk pontot a hétvége folyamán.

Kicsit tekintsünk vissza az év elejére, amikor még teljesen más nevekre számított az ember, mint ahová eljutottunk mostanára.
A szezon első pár versenye után nagyon sokan (köztük én is) azt hitték, hogy itt egyértelmű Zane Maloney, Paul Aron és Dennis Hauger párharcot láthatunk, látva kettejük teljesítményét. Ekkor még meglepő módon Pepe Marti is jó esélyekkel versenyzett, azonban az idén újonc F2-es spanyolt hamar kiírtuk a bajnoki esélyesek közül, miután teljesen elszállt a teljesítménye az éterbe évközben.

A szezon során rengeteg boldog és csalódott tekintetet láthattun a versenyzők arcán, miközben valamennyien már a 2025-ös tervüket kezdték megalapozni. Erre a tökéletes példa Kimi Antonelli és Oliver Bearman, akiknek közel csapnivaló F2-es teljesítménye van idén, legalább is önmagukhoz képest. Bearman becsülettel helytállt és megmutatta, hogy van ott tempó ahonnan ő jött és nem véletlen Ferrari nevelés. Ezt egy 2 + 1 éves Haas szerződéssel sikerült is elérnie 2025-től kezdődően.
Kimi Antonelli pedig egy hatalmas kérdőjel volt idén, hiszen a Prema sem tündökölt idén az új autókkal, és Antonelli is lassan rázódott bele a mezőnybe.
Mentségére legyen szólva, hogy ő inkább Toto Wolff terveivel volt elfoglalva aminek ő volt a fő mozgatóeleme.

Franco Colapinto is remek esélyekkel kezdte az idei évet, azonban őt a Williams istálló átemelte év közben Logan Sargeant helyére teljesen váratlanul az F1-be.
A fiatal argentín versenyzőben látszik, hogy rendkívül ügyes és gyors versenyző, azonban sajnos ő is elindult a menesztett amerikai irányába és pár töréssel keserítette meg a Williams szerelők éjszakáit. Colapinto azonban egy dologban teljesen eltér Sargeanttől egyértelműen : Meri nyomni a gázpedált és nem fél vezetni.

És akkor elérkeztünk Abu-Dhabiba, ahol is matematikailag 3, realitásokat nézve 2 bajnoki esélyesünk van Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar és Paul Aron személyeiben.
Az észt Aronnak csak matematikai esélyei vannak, a másik két versenyzőtől függ az, hogy vasárnap is harcban lehet e a bajnoki címért.

Hadjar számára a lehető legrosszabb időben jött az idei rossz időszaka, hiszen Monzában és Bakuban a 4 verseny alatt egyáltalán nem szerzett pontot, és közel engedte magához Bortoletot a bajnoki összetettben.
A jövőre már Sauber színekben versenyző Bortoleto év elején egy jeddahi és melbournei rossz hétvégepáros után már a mezőny legkiegyensúlyozottabb versenyzőjének mondhatja magát.

Bortoleto pontosan olyan szezont hoz, amivel bajnok lett az F3-ban : kevés győzelem, szám szerint kettő idén, de erős kiegyensúlyozottság.
Hadjar habár idén 4 győzelmet szerzett már, egy igazi roulette kerék, ahol ha jó napot fog ki a francia, akkor nem lehet megállítani őt.

Én már nagyon várom az F2-es programokat Abu-Dhabiban, hiszen hihetetlen izgalmakat fogunk látni ebben biztos vagyok. 188 és 188.5 pont a két bajnoki aspiráns idei teljesítménye.
Nem merek tippelni bevallom, hogy ki lesz az idei bajnok, de egy elképesztő szezon végére jöhet egy méltó lezárás.

( : Krisztin Gergő, nagyon szépen köszönjük a képet!)

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments