Gasly: Semmi ok a pánikra, jó az autó
Pierre Gasly továbbra is optimista az Alpine csapat idei gyenge kezdése ellenére.

Három verseny után az istálló még nem szerzett pontot, azonban Bahreinben megérkezett az áttörés és 7. helyen megszerezte a csapat idei első pontjait a francia versenyző. Gasly azonban hangsúlyozta, hogy ez nem tükrözi pontosan az autóban rejlő potenciált. Véleménye szerint nincs jelentős lemaradásuk a középmezőny többi csapatához képest, és csak apró különbségeken múlik, hogy eddig csak Bahreinben tudtak pontot szerezni.
A Japán Nagydíjat követően Gasly elmondta, hogy az Alpine folyamatosan dolgozik az autó fejlesztésén, és már a következő versenyeken várhatóak kisebb-nagyobb előrelépések. Ez Bahreinben be is bizonyult, nagyot küzdve 7. helyen ért be Gasly. A csapat már többféle beállítást és technikai megoldást kipróbált, és az adatok alapján biztató jelek mutatkoznak. Gasly szerint a kulcs az, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a rendelkezésre álló csomagból, és minél kevesebb hibával versenyezzenek.
Bár az Alpine szezonkezdetét sokan csalódásként értékelték, a francia pilóta bízik benne, hogy hamarosan sikerül nagyobb áttörést elérniük, és folyamatos pontszerzők lehetnek az Alpinenal.