Két zseniális versennyel rajtolt az atlantai Nascar hétvége a szombati nap folyamán a Truck és O’Reily Seriesben.
Két zseniális versennyel rajtolt az atlantai Nascar hétvége a szombati nap folyamán a Truck és O’Reily Seriesben.
Kyle Busch ismét a győztesek útján, míg Sheldon „Ezüstifú” Creed megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét a másodosztályban.
Magyar idő szerint szombat 20:30 magasságában rajtolt el a Truck mezőnye, egy órával a tervezettnél később, hiszen az esős időjárás miatt várni kellett a körülmények javulására. Megérte várni, hiszen egy baromi jó versenyt hoztak össze a versenyzők, akik között pár kupás nagyágyút is felfedezhettünk. Kyle Busch és Carson Hocevar állandóan az élmezőnyben vitézkedtek, de nem maradt le tőlük sokkal John Hunter Nemechek sem.
Nagyon odafigyeltek egymásra a versenyzők, kevés autótörés volt szerencsére, és a fókusz a kiváló versenyzésen volt egyértelműen. A 40 éves Nascar legenda Kyle Busch az utolsó körökben vívott hatalmasat Hocevarral és Gio Ruggieroval, a két fiatal titánt le tudta gyűrni a korábbi kétszeres bajnok, így pontosan egy év után tudott ismételten a győztesek útjára jutni a fiatalabbik Busch testvér. Igaz, egy éve ugyanitt ugyanebben a sorozatban Atlantában sikerült a győzelem. A leintést követően pedig Hocevarnak hatalmas pacsi, amiért Buschhal együtt ünnepelt! 😀
Sheldon Creed pedig megtörte az átkot és 15 második helyezés után futamgyőzelmet szerzett a másodosztályban. Ez volt Creed első futamgyőzelme bő 4 év után, amennyi mindent átélt ez a srác ez idő alatt, szerintem senki nem venné el tőle. Itt rengeteg balesetet láthattunk a verseny során, a JR Motorsportsosok voltak a legnagyobb kárvallotjai szerintem ennek a versenynek, hiszen több autójuk is odaveszett egyetlen balesetben.
Az utolsó újraindításnál Sheldon Creed taktikusan a 4. helyről indult újra, előtte Ross Chastain és a két RCR (Hill & Love), megvárta míg elintézik ezek egymást. Creed jól taktikázott, hiszen Chastain kiszedte Hillt a versenyből (habár nem ténylegesen), míg Jesse Love szimplán visszacsúszott.
Két zseniális versenyt láthattunk, érdemes visszanézni őket ha tehetitek. Ma este 21:00 magasságában pedig érkezik a Cup Series, ahol időmérőt nem tartottak a tegnapi esőzések végett, így Tyler Reddick és Joey Logano fogják felvezetni a mezőnyt.