2025-ös bizonyítvány osztás – 14. hely Esteban Ocon

2025-ös bizonyítvány osztás – 14. hely Esteban Ocon

10/5.97

A rutinosabb versenyzőnek számító Ocon tavaly teljesítette első szezonját a Haas színeiben, emlékszem, rengetegen felvontuk a szemöldökünket még a hír hallatán is, hogy oda fog igazolni. Ráadásul egy 2+1 éves szerződésben sikerült a feleknek megegyezni jó múltkorán, ami megint csak rengeteg kérdést vet fel bennünk. Ocon tényleg ennyire erős versenyző, vagy a Haas és a Toyota ennyire bízik benne?

A tavalyi szezonja egy teljesen átlagos Ocon szezonnak bizonyult, annyiban viszont változott a francia versenyző mentalitása, hogy sokkal de sokkal kevesebb galibát okoz, mint például az Alpinenál eltöltött évek során.
Kapott egy újonc és baromi tehetséges csapattársat Oliver Bearman személyében, alaposan fel kellett kötnie a gatyáját, és egyáltalán nem volt meglepő az sem, hogy pontokban éppen hogy csak, de kikapott.

Három erős hétvégét emelnék ki Ocon 2025-ös évéből:
– Kína, ahol egy fenomenális teljesítményt produkálva vasárnap az 5. helyen ért célba
– Monaco, ahol egy erős kvalit követően 7. helyen látta meg a kockászászlót
– Abu Dhabi, ahol bebiztosította a 7. helyével a konstruktőri 8. helyet a Haasnak a Sauber előtt.

Mégis hiányérzetem van, mert szerintem Ocon egy baromi jó versenyző lehetne, csak néha vaddisznó üzemmódban képes vezetni. Ez utóbbit tavaly nem igazán láttuk, de egy újonc versenyzőtől kikapni házon belül sem dicsőség.

Időmérőkön 9-13as arányban kikapott Bearmantől, futamokon is 9-11es aránnyal zártak a felek. Szerintem ez kicsit Bearmant is minősíti, hogy rögtön első teljes szezonjában egy ilyen rutinos versenyzőt, mint Ocon képes volt házon belül megverni. Bearman 41 pont, Ocon 38 pont a 2025-ös szezon során.

Idén Oconnak mindenképpen erősebb üzemmódba kell kapcsolnia, fel kell vennie jobban a kesztyűt Bearmannel szemben, mert ha ismételten minden tekintetben vereséget szenved Oliver Bearmantől, akkor azt nem fogja kitenni a falra. És simán benne van a lehetőség, hogy nem fogják aktiválni a +1 éves szerződéshosszabbítást a Haasnál.

Ha kell (még pedig idén szerintem kelleni fog), fel fogja venni a kesztyűt keményebben akár a saját csapattársával szemben is, láttunk erre példát bőven az elmúlt évek során : Perez és Gasly ellen leginkább. Nem kell őt félteni.

5 seconds penalty for Ocon!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments