2025-ös bizonyítvány osztás – 19. hely Lance Stroll

2025-ös bizonyítvány osztás – 19. hely Lance Stroll

10/5.21

Amilyen jól indult Stroll szezonja, oly annyira lett csalódáskeltő a 2025-ös éve a kanadainak számunkra. Tipikusan olyan versenyző, aki képes a zavarosban halászni, és a káoszos körülményeket az egyik hanem a legjobban tudja (vagy tudná) kihasználni a jelenlegi mezőnyből. A szezonnyitó ausztrál nagydíjon nyújtotta a legerősebb teljesítményét egy 6. hellyel. Azon a futamon csodának számított, ha valaki nem keveredett bele valamilyen eseménybe. Stroll ott szépen elautókázott és végezte a tőle elvárt dolgát.

És hogy mit keres ennyire hátul? 24-0ás vereség Fernando Alonsoval szemben időmérőkön, ezt szerintem kár taglalni is. Futamokon pedig 13-3as vereség azokon a futamokon, amiket ő és a spanyol is befejezett.

Ezen kívül idén megdöntötte a legkevesebb időt töltő versenyző rekordját a médiacenterben a versenyek utáni kötelező interjúzáson, vad találgatások és egyes Reddit felhasználók szerint 20-25 másodperces megjelenéseivel abszolút rekorder lett.

Nem hibáztatom, idén hihetetlenül motiválatlanul vezetett egész évben Stroll, nem sokunknak lenne kedve még a futam utáni kötelező köröket lefutni az újságíróknak. Önmagához képest ez egy pocsék szezon volt, bár sokáig az Aston Martin sem tartozott a középmezőny erősebb technikái közé, nyilván ők a 2026-os szezonra készültek az idei szezon nagy részében. Nem szégyen kikapni házon belül Fernando Alonsotól, de ekkora rutinnal Strollnak a háta mögött illett volna egy önmagához képest is elfogadhatóbb szezont produkálnia. Ez van, jövőre az egyik legnagyobb kérdőjel az Aston Martin lesz, ki tudja, Stroll lehet megtáltosodik megint 2020 után. De ebben a szezonban jóóóóóóval több volt tőle, mint amit produkált.

Stroll idén 33 egységet gyűjtött, ezzel a 16. helyen zárt az összetettben, ami F1-es pályafutása második legrosszabb szezonzárása összességében a 2018-as második Williamses éve után.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments