Lando Norris Alain Prost cípőjében jár

Ugorjunk vissza 1993-ba, amikor a Professzor visszatért a kényszerszabadságáról, és beült a Williams volánja mögé. Az akkor háromszoros világbajnok a kor legjobb autójába ült be, az FW15C-be, amelynek elődjében Nigel Mansell agyonnyerte magát, és pont a Hungaroringen biztosította be a „Brit Oroszlán” a pályafutásából hiányzó világbajnoki címet.

Prosttal szemben sem voltak kisebb elvárások, tekintve, hogy egy újonc Damon Hillt kapott csapattársának, aki alapesetben nem kellett volna, hogy gondot jelentsen. Az elvárások pedig csak nőttek, amikor a Dél-afrikai Nagydíjon a nagy riválist, Ayrton Sennát majdnem lekörözte, majd a következő Brazil Nagydíj időmérő edzésén a brazilnál majdnem két másodperccel bizonyult gyorsabbnak. Bár Interlagosban egy baleset miatt végül kiesett, és a következő Európa Nagydíjon a változó körülmények miatt csak harmadik lett, mindenki számára világos volt, hogy ő a világbajnoki cím fő esélyese. A következő hét futamból hatot meg is nyert, de a sajtótól a dicséret helyett csak azt konstatálták csendben, hogy Prost az űrautójának köszönhet mindent. Ezt erősítette, hogy Hill egyáltalán nem tűnt kezdőnek mellette: a kötelező dobogókat sorra hozta a tapasztalt francia csapattársa mögött.

A háttérben úgy tűnt, hogy az FW15C a világ legkönnyebben vezethető autója, pedig a valóság ennél távolabb nem is lehetett volna. Az autót behálózó elektronika hajlamos volt kibabrálni a pilótákkal: ne feledjük, akkoriban az aktív felfüggesztés még jelen volt a Forma–1-ben, és ha a kezdetleges számítógép szenzorok rosszul értelmezték a kapott adatokat, akkor a kocsi rendkívül inkonzisztens módon kezdett viselkedni computernek hála. Főleg esős körülmények között vált rendkívül nehézzé a Williams pályán tartása. Nem véletlenül aratott Senna több győzelmet is esős körülmények között, amikor Prost és Hill inkább utasa volt az FW15C-nek.

De ez a közvéleményt nem érdekelte – pláne, amikor a Magyar Nagydíjtól Damon Hillnek beindult egy jó sorozata: sorozatban nyert három futamot, míg Prost csak egy harmadik helyet tudott felmutatni Spából. Amit nem kapott meg dicséretként, azt kamatostul megkapta kritikaként a sajtótól – főleg a brit és francia média járt ebben az élen. Bár Prost végül sikeresen bebiztosította a világbajnoki címet Estorilban, két futammal az idény vége előtt, ez a kampány egy cseppet sem volt olyan dicsőséges, mint Nigel Mansell egy évvel korábbi sikerútja.

Ismerősen hangzik a történet az űrautóról, a tapasztalatlanabb csapattársról és kötelező győzelmi elvárásokról? Ez mindig is a Forma–1 része volt, és ettől Lando Norris sem tud elmenekülni idén. Nem tudni, hogy mennyire játszott közre a sajtó hathatós munkája Alain Prost visszavonulásában, és mennyire az a tény, hogy Ayrton Senna a Williamshez tartott. Az azonban bizonyos, hogy az élő legendákat is szereti a sajtó szétcincálni.