LEWIS HAMILTON ÉS MAX VERSTAPPEN KÖZÖTT AZ A KÜLÖNBSÉG, HOGY A BRIT MINDIG IS TISZTÁN ÉS SPORTSZERŰEN VERSENYZETT!
LEWIS HAMILTON ÉS MAX VERSTAPPEN KÖZÖTT AZ A KÜLÖNBSÉG, HOGY A BRIT MINDIG IS TISZTÁN ÉS SPORTSZERŰEN VERSENYZETT!
Jaj, de imádtam ezeket az érveket, pláne a 2021-es szezonban. Az idő persze mindent megszépít, a Hamilton-fanok pedig elfelejtették, hogy a brit fiatalon pont olyan forrófejű, kiállhatatlan, arrogáns vadállat volt a pályán, mint a holland riválisa. Sőt, a 2011-es szezonja még a fiatal Verstappen lajstromán is kiemelt helyet kapna.
Már a szezon elején, Ausztráliában volt egy kisebb incidense Mark Webberrel, ami nem eredményezett látványos balesetet, de megsérült az autója és rontott a tempóján. Malajziában Fernando Alonsóval vívott kemény csatát, amely során összeértek: Alonso első szárnya megsérült, Hamilton pedig defektet kapott. A felügyelők mindkettőjüket megbüntették.
A szezon első komoly botrányát Monaco hozta. A Fairmont-ban (normális?) Hamilton belső íven próbálta megelőzni Felipe Massát, és a két autó összeért. Massa az alagút előtti gyors szakaszon a falnak csapódott, vélhetően a koccanásból adódó sérülés miatt. Hamilton áthajtásos büntetést kapott, majd a verseny után mosolyogva, de érezhető éllel azt mondta: „Talán azért büntettek meg, mert fekete vagyok. Ő fordult rám, én próbáltam a kerékvetőn átmenni, de persze én kaptam a büntetést.” (Ez volt az a pont, amikor nálam végleg felkerült a legunszimpatikusabb pilóták listájára) A nap végén még Pastor Maldonadóval is ütközött, kiejtve a Williams pilótáját.
Kanadában esős körülmények között a csapattársával, Buttonnal keveredett incidensbe. A célegyenesben Button a bokszutca irányába húzódott, Hamilton pedig a fal és Button autója között próbált elférni, de összeértek. Hamilton a falnak csapódott és kiesett, miközben Button végül megnyerte a futamot. A belga versenyen Kamui Kobayashival ütközött a Les Combes kanyar bejáratánál: külső íven volt, összeértek, Hamilton a falban kötött ki, és feladta a futamot.
A szezon második felében újra Massával került a középpontba. Szingapúrban a brazil megelőzte, Hamilton visszatámadt, de a bal első kerekével nekiment Massa jobb hátsójának, defektet okozva neki. Ismét áthajtásos büntetés lett a vége. A leintés után Massa odament a brithez az interjúzónában, megszorította a karját, és odaszólt: „Szép munka.” Ekkor hangzott el Hamilton híres „Ne érj hozzám, haver” beszólása.
Massával amúgy sem jött ki valami jól. Japánban a sikán előtti féktávon újra összeértek, ezúttal Massa első szárnya sérült meg. Az idény egyik leghevesebb összecsapása pedig az Indiai Nagydíjon történt. Egy nagy sebességű kanyarban Hamilton belső íven támadta Massát, a két autó összeért, a brazil megpördült. Ezúttal nem Hamiltont, hanem a brazilt büntették, bár azért nem ez volt a legtisztább manőver.
És ezek csak a nagyobb incidensek és komolyabb visszhangot kiváltó nyilatkozatok voltak. Hamilton végig rendkívül frusztráltan, agresszíven és dekoncentráltan vezetett, minden jó megmozdulására jutott három rossz. Csúnyán ki is kapott Jenson Buttontól (aki második lett a vb-n), ráadásul a bajnokságban is csak az ötödik lett.
Hiába, fiatalság, bolondság.
/R