Helyet a junioroknak!

Helyet a junioroknak!

Rafael Camara már bebiztosította az F3-as bajnoki címét egy fordulóval az idei kiírás befejezte előtt, nem igazán akadt igazi kihívója a brazil Ferrari juniornak valljuk be. Az első futamok után látni lehetett, hogy ha itt nem történik valami isteni csoda akkor Camara elég simán be fogja húzni ezt a bajnoki címet. Így is lett, de vannak azért rajta kívül ígéretes tehetségek a juniorok között.

Nikola Tsolov sokszor villantott eddig az idei szezon során, de leginkább saját magának köszönheti, hogy Camara idő előtt be tudta biztosítani a bajnoki címét. A bolgár oroszlán a Red Bull növendéke, és tudni lehet azért, hogy Helmut Markoék ritkán tévednek egy-egy fiatal növendék kapcsán akit beválogatnak a pilótaprogramjukba. Tsolov elképesztő akaraterővel és győzni akarással rendelkezik, hiába hogy az idei a 3. F3-as szezonja neki, úgy néz ki hogy végre benőtt a feje lágya.

Akit kiemelnék még az F3-ból az a váratlanul előre lépő Mari Boya, aki az Aston Martin égisze alatt versenyez a sorozatban. Boya egy megbízhatóbb versenyző, egyértelműen őt tenném az F3-as erősorrendben a fentebb említett versenyzők mögé a sorban.

Az F2 idén több esélyes egyelőre, de jó látni ezt!

Öt versenyző is harcban van az idei F2-es bajnoki címért, közülük akiket kiemelnék az Alexander Dunne és Leonardo Fornaroli elsősorban.

Dunne egy Ricciardo reinkarnációnak is megfelel, a méhészborzra emlékeztető bevetődéseket és megmozdulásokat mutatott be eddig első F2-es évében. Hihetetlen izgalmas tehetség, meg van benne a tempó bőven. Ha valahogy jellemeznem kéne Dunnet akkor egyértelműen az elszántságot mondanám elsőnek, mert nem fér bevetődni oda sem ahová normális esetben már nem kéne.
Ez a legfőbb negatív tulajdonsága nem mellesleg, hogy bőven vezetnie kéne csak tempóból a bajnoki összetettet, azonban szarvas hibák miatt (pl. Monaco első kör egyes kanyar) csak az 5. helyen áll. Egyértelműen meg van benne a tehetség, a McLaren jó lóra tett vele hogy leigazolta a pilóta programjukba a fiatal írt.

Fornaroli teljesen más tészta mint Dunne.

A tavalyi F3-as bajnok olasznak sikerült azt a nem mindennapi bravúrt megcsinálnia, hogy futamgyőzelem nélkül lett F3-as bajnok. Szimplán az összeszedettség és a szarvas hibák mellőzésével kihasználta a vetélytársai hullámvölgyeit. Az F2-ben is így nézett ki sokáig, azonban megtört a Fornaroli átok és idén már 3 futamgyőzelemmel vezeti az F2-es tabellát.

A 2025-ös szezonban rengeteg fiatal tehetség van, akik kérdés nélkül megérdemelnék az F1-es szereplés lehetőségét, de limitálva vannak a helyek sajnos. Fornaroli vélhetően nem mostanában fog F1-es lehetőség közelébe jutni hiszen egyetlen pilótaprogramnak sem tagja. Pedig a hátországa is kecsegtető, van egy jól futó családi vállalkozásuk amiből finanszírozni tudják a versenyzését Fornarolinak.

Kevés az a 20 (jövőre 22) hely az F1-ben, ezeket a juniorokat látva sajnálom hogy sokan akik igazán megérdemlik az esélyt lehet hogy sose fognak éles körülmények között F1-es autót vezetni. Theo Pourchaire erre tökéletes példa a közelmúltból, vagy Callum Ilott, két borzasztóan tehetséges fiatal, akiknek nem jött össze az F1-es álom. De hát nem lehet minden tündér mese rózsás, más sorozatokban is lehetnek sikeresek és alkothatnak maradandót.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments