„Mi a f*szt csinálunk itt? Micsoda idióta manőver volt ez. Én hazamegyek. B*zd meg!”

„Mi a f*szt csinálunk itt? Micsoda idióta manőver volt ez. Én hazamegyek. B*zd meg!”

A régi szép idők. 2010, Törökország. A tejfölös szájú, 23 éves Sebastian Vettel ebben az évben szerezte meg az első világbajnoki címét úgy, hogy az utolsó futam leintéséig egy másodpercig nem vezette a tabellát. Akkor még más volt az F1, és milyen jó visszanézni.

Vettel és Webber nem voltak különösebben jó viszonyban, Törökországban pedig ütköztek is, aminek a végeredménye az lett, hogy Vettel nullázott, a száját pedig elhagyta a fenti legendás kiakadás.

A baleset egyértelműen az ő hibája volt (legalábbis szerintem, de akkoriban a legtöbb szakértő is ezt mondta), de őt ez kicsit sem érdekelte. Mert egy győztes így áll hozzá. Szimpatikus vagy nem, de ez kell. És bár akkoriban épp falnak mentem tőle, de örök nyomot hagyott bennem, mert igazi egyéniség volt.

Max Verstappen mondta magáról, hogy soha nem hibázik, vagy ha igen, azt nem ismeri el, mert ilyen egy világbajnok mentalitása. Amint megszűnik az önbizalom (és ezt láttuk Vettelnél is), rögtön vége a dalnak.

Vettelben megvolt az, ami a mai fiatalokban már nincs (Verstappent kivéve). Nemcsak hogy egy őszinte, egyenes karakter volt, de igazi egyéniség, a pályán pedig egy vadállat. Bármennyire is nem szurkoltam neki még 2010-ben, de elismertem, és egy kicsit sem sajnáltam a bajnoki címet. Mert megérdemelte, és mindent megtett a sikerért.

Idén meg úgy vagyok vele, hogy jobban érdekel az alsóházi konstruktőri csata Nico Hülkenberggel, mint hogy ki nyeri meg az egyéni bajnokságot. Képzeljétek el, mit csinálna most Webber és Vettel egymással ugyanabban az autóban? Hamilton és Rosberg? Aligha ülnének le egymással röhögve videójátékozni egy ütközés után.

Most, hogy nincs futam, csak ajánlani tudom mindenkinek a régi klasszikusokat. Más szemmel látjátok majd utána a mai F1-et.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments