Isten óvja a királyt!
Isten óvja a királyt!
Kedvenc junior szériáink elhagyták az osztrák Alpokat, és a nagy testvérrel Nagy-Britannia felé vették az irányt. Az ország himnuszának híres sora jut eszembe, amikor az éllovasokra gondolok. Rafael Camara bármekkora zseni az időmérőkön és az élen autózásban, Spielbergben rávilágított egyik gyenge pontjára: a mezőnyben való autózásra. Nicola Tsolov kizárása jól jött neki, és így a gyengébb hétvége ellenére is a ponttáblázat élén maradt, de nem lehet mindig a külső körülményekre hagyatkozni.
Hasonló zenész Richard Verschoor. A holland pilóta bár önerőből nyert, de a 24 pontos előnyhöz kellett a vetélytársak betlije, melyek közül Alex Dunne kizárása és egy elbukott második hely nyomott a legtöbbet. Azonban, mint Camaránál elmondtam, itt is igaz: külső segítség nincs mindig, önerőből kell folyton az élen autózni. Márpedig az idei hektikus Forma–2-es idényben az égiek bármikor bárkit felemelhetnek, és le is taszíthatnak.
Nem árt a fohász Alex Palou-nak se. Az IndyCar jelenlegi királyának uralkodását egy detroiti kiesés ellenére semmi sem veszélyeztette eddig idén, és gyakorlatilag a történelmi csúcsokat ostromolhatja. Azonban most ahhoz a Mid-Ohio versenypályához tér vissza a tengerentúli sorozat, ahol tavaly a hibrid rendszert először vetették be. Vajon az ismerős hely és a tapasztalat megsegíti a trónkövetelőket?
Július 4. Péntek
15:00 Forma-3: Időmérő edzés – TV – M4 Sport
15:55 Forma-2: Időmérő edzés – TV – M4 Sport
Július 5. Szombat
10:15 Forma-3: Sprintfutam – TV – M4 Sport
14:15 Forma-2: Sprintfutam – TV – M4 Sport
20:30 IndyCar: Időmérő – Online – Net4+
Július 6. Vasárnap
10:30 Forma-3: Főfutam – TV – M4 Sport
12:05 Forma-2: Főfutam – TV – M4 Sport
19:00 IndyCar: Honda Indy 200 at Mid-Ohio – TV – Match4