Az idősebbek még emlékezhetnek rá, amikor a futam közben Ross Brawn bekapcsolta a rádiót, majd halál nyugodtan közölte Michael Schumacherrel, hogy „Májköl, kellene most tőled három gyors kör”.
Abban a pillanatban, ha utáltad a németet, ha nem, de libabőrös lettél és tudtad, hogy most olyat látsz, amit talán soha. Mert amikor „Májköl” megkapta az üzenetet, hogy kellene extra három tized, akkor a kör végén csak annyit válaszolt, hogy 5 tized lett, maradhat?
De hogy ne menjünk ennyire messzire: „OK Lewis, it’s Hammer time”. Egy újabb klasszikus, ami ha elhangzott a közvetítésben, akkor kirázott a hideg – vagy ha ki nem állhattad Lewis Hamiltont, egyszerűen kikapcsoltad a tévét –, mert akkor egyszerűen eldőlt. Mindegy, hogy a brit második vagy huszadik volt, ha jött a Hammer time, akkor tízből kilencszer behúzta.
Ehhez képest, amikor a McLarenesek idei párharcát nézem úgy érzem magam, mintha gyerekeket néznék a játszótéren. Meg sem lepődtem, hogy mind a ketten belehibáztak az utolsó mért körükbe egy olyan autóval, ami az onboard felvételek alapján szinte magától megy. Semmi libabőr, ugyan. Aztán a kamera átváltott Max Verstappenre.
Amint megláttam, két dolog jutott az eszembe. Az egyik, ahogy rángatja a kormányt ebben a nyomorult Red Bullban a szabadedzésen, hogy valahogy a pályán maradjon. A másik az az idegesítő Max Verstappen induló. Aztán jött az első lila szektor és egyre hangosabban szólt a düdüdüdü.
A második lila után lefagytam, hogy ezt mégis hogy a fenébe csinálja? Majd mire véget ért a düdüdü a fejemben, már ott is volt a pole.
Ez aura. Egyszerűen tudod, hogy olyat fogsz látni, ami teljesen indokolatlan, sőt szinte lehetetlen. Mert ez a Red Bull szar (egy Fiat Panda is tud 200-zal menni, mégsem teszik egy polcra egy Mercedesszel), és mégis, Verstappent nem lehet leírni. Nemhogy más liga, de más univerzum.
/Renningan