Emberek, ne ragadjunk már ki egy néhány soros írásból valamit, és fordítsuk arra, hogy támadni lehessen.

Emberek, ne ragadjunk már ki egy néhány soros írásból valamit, és fordítsuk arra, hogy támadni lehessen.

Senki nem írta, hogy Verstappen jól tette, amit csinált tegnap, többször megírtuk már, hogy nettó hülyeség, amit tett. Még úgy is, hogy a csapata is átment néhány pillanatra Ferrariba. Sőt, szerintem bőven enyhe büntetést kapott.

Érdekes amúgy, hogy a Forma-1 szurkolók kb. 80-90%-a Senna, Prost, Schumacher, Hamilton, Vettel vagy Verstappen szurkoló, amit az ők kedvencük csinál, az mind szép és jó, de amikor más is szándékosan ütközik, letereli az ellenfelét, agresszív, alkalomadtán elborul az agya, stb, akkor az már nem jó, az nem sport, és így tovább. Szép dolog a szurkolás, sőt, de az elfogultság az már egy teljesen másik történet.
Vagy ott van a másik, szinte mindenki panaszkodik, hogy az F1 már nem az, ami volt, nincsenek csaták, nincsenek egyéniségek, karakterek, nincs, aki színt visz az egészbe. Aztán, amikor mégis van, az sem jó… Legtöbbször ugye Senna és Schumi vannak említve, mint a nagy egyéniségek, az igazi zsenik. Persze, az idő mindent megszépít, és egyébként természetesen azok is voltak, óriási zsenik, de nem ez a két versenyző volt talán az egész sportág legkönyörtelenebb alakja? Nem ők hisztiztek mindenért, amikor nem nekik megfelelő volt valami? Nem ők ütköztek szándékosan, többször is? És akkor azok, akik kettejük közül valamelyiknek szurkoltak, most elítélik Verstappent, vagy elítélték korábban Hamiltont, vagy mást.
És a legrosszabb, hogy manapság már sokaknak fontosabb, hogy ellendrukkerek legyenek, hogy utáljanak valakit, mintsem, hogy szurkoljanak.

Szóval igen, egy pillanatig sem állítjuk azt, hogy Max Verstappen tegnap helyesen cselekedett, sőt, sokadszor is leírjuk, hülye volt, és nagyobb büntetést is érdemelt volna. De igen, ettől még a jelenlegi Forma-1 talán egyedüli valódi karaktere, aki nem képmutató. És a másik része, hogy (és ezt nem mi állítjuk, hanem Jean Todt, Ross Brown, Damon Hill, James Allison, Franz Tost, és sokan mások) Senna, Schumacher és Verstappen nagyon sok mindenben hasonló karakter. A pályán könyörtelenek, gátlástalanok, néha elborul az agyuk, a pályán kívül viszont teljesen jófej személyiségek. És teljesen biztos, hogy nem véletlenül vannak a sportág legnagyobbjai között, bármennyire is nem tetszik azoknak, akik nem kedvelik, vagy kedvelték őket…

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments