Verstappen, Piastri, Piastri, Piastri, Verstappen, Piastri – az elmúlt hat futam győztesei. Hol a Lando Norris éra?
Verstappen, Piastri, Piastri, Piastri, Verstappen, Piastri – az elmúlt hat futam győztesei. Hol a Lando Norris éra?
Nem emlékszek ekkora pofára esésre az elmúlt 30 évből. Talán Alonso felsülését lehetne említeni, amikor az újonc Lewis Hamilton legyőzte, bár Nando azért abban a McLarenben pokoli jó volt, csak épp el volt foglalva a csapat és a csapattárs kikészítésével. De ami Norrisszal történik, az egészen hihetetlen.
A szerkesztőségben többen is nagyon pozitívak voltunk a brittel nagyon sokáig, egyedül talán Galacy mondta még tavaly is, hogy Norrisból soha nem lesz világbajnok. Ez már aligha mindenkinek egyértelmű, kisebb csoda kellene ahhoz (vagy inkább nagyobb), hogy Norris idén (vagy bármikor?) világbajnok legyen.
És ez már rég nem arról szól, mennyire fekszik neki az autó. Fejben túlságosan gyenge, egyszerűen nem világbajnok alkat. Ha az lenne, akkor már rég kikeveredett volna ebből a negatív spirálból, ehhez képest a szezonnyitós győzelme óta a csapattársa négy futamot nyert, míg az extraklasszis Verstappen kettőt egy objektíve rosszabb autóban (ezen kár is vitázni, a Red Bull relevánsan lassabb, már csak a mérték a kérdés). Piasti mind a hat futom jobb teljesítményt nyújtott nála és csak egy kvázi csapatutasítás, illetve a peches safetycar/kretén stratégia miatt tudott Norris kétszer az ausztrál előtt végezni, és akkor sem nyert.
Pedig a tempó ott van, de ha nem tud egy jó kört se összerakni a Q3-ban már 12 próbálkozásból, akkor nincs miről beszélni. És ez egyértelműen fejben dől el, mert Norris pont hogy egy inkább időmérőn erős pilóta és magát szabotálja. De az autó miatt ott van a versenyben, szóval még akár lehet izgalmas is a dolog, de a jelenlegi tempóban max 1-2 versenye lesz bizonyítani.
Ha a Spanyol Nagydíj után a Red Bull pariban lesz a McLarennel és Norris nem nyer meg legalább egy futamot, akkor nincs mese, be kell állni Piastri mögé, mert Verstappen nem fog kegyelmezni.
Lando Norrisz éra – Élt 2025.03.16-2025.06.01?