Bahreinben jön a Ferrari első fejlesztési csomagja
Olasz sajtóértesülések szerint már a soron következő, bahreini hétvégére érkezik a Ferrari első nagy fejlesztési csomagja, amelynek része egy új padlólemez is. A cél: megállítani a szezon eleji lejtmenetet.
A Scuderia 2025-ös idénykezdése eddig finoman szólva sem alakult fényesen: Melbourne-ben a tempóval és a stratégiával is gondjaik voltak, Sanghajban pedig mindkét versenyzőjük kizárással zárta a futamot. Így két forduló után mindössze tizenhét ponttal állnak – épp annyival, mint a Williams.
A Corriere della Sera értesülése szerint a Ferrari nem vár tovább: Bahreinben mutatják be az SF-25 első nagy frissítését, amely egy átdolgozott padlólemezt is tartalmaz. Az új elem célja, hogy javítson a teljesítményen és megszüntesse az autó hátuljának túlzott merevségét, miközben megőrzi a versenygép aerodinamikai hatékonyságát.
A maranellói csapat egyik fő problémája, hogy nem tudják kellően alacsonyra állítani a hasmagasságot anélkül, hogy kockáztatnák a padló túlzott kopását – erre Melbourne és Kína is példát szolgáltatott. A fejlesztés ezt a gondot is orvosolhatja.
Bahrein így vízválasztó lehet a Ferrari számára, amely már most hatalmas lemaradásban van a McLarenhez képest – ha komolyan gondolják az érdemi szereplést, a fejlesztésnek gyorsan eredményt kell hoznia.