Hír
Norris az élen Bahreinben, komoly motorhiba Antonellinél
Hat beugróssal és a többi régi arccal indultunk útjára a bahreini hétvégének Szahírban.
A hat beugrós Dino Beganovic, Ayumu Iwasa, Luke Browning, Frederik Vesti, Felipe Drugovich és Ryo Hirakawa voltak.
A Mercedes számára pocsékul kezdődött a nap, hiszen Kimi Antonelli motorja mindösszesen 5 kör után felmondta a szolgálatot, és vész üzemmódba kapcsolt. Nem csak a Mercedest érintette nehézkesen a bahreini kezdés, a többi csapat versenyzője is panaszkodott az autójukra.
Lewis Hamilton, Liam Lawson és Esteban Ocon is arról rádióztak, hogy az autó egyensúlya még szörnyű és majdnem vezethetetlen. Természetesen erre is való az első szabadedzés, ezeknek a hibáknak a csiszolására.
A két Williams okozott majdnem katasztrófát negyed órával az edzés vége előtt, hiszen Alexander Albon nem figyelt és ráhúzta a mögötte gyorsabb tempóban autózó Luke Browningra az autóját.
A szabadedzést végül Lando Norris nyerte nem meglepetésre, azonban Pierre Gasly második helye kiemelendő. A harmadik helyen Lewis Hamilton zárt.
A sorrend: