Vélemény
Amikor probléma, hogy van két jó pilótád
A McLaren egyik fő problémája jelenleg az, hogy van két világbajnok kaliberű pilótája (még ha nem is extraklasszisok). Alapjáraton Lando Norris lenne a gyorsabb, de Oscar Piastri konzisztensebb és egyelőre úgy tűnik, hogy jabban is fekszik neki az autó.
Ha az ausztrálnak nem lett volna őrült balszerencséje a szezonnyitón az esővel, akkor most vezetné a bajnokságot 65 ponttal Norris (62) és Verstappen (58) előtt. Sőt, ha a McLarennél lett volna egy előre lefixált csapatsorrend Japánban, akkor Piastri akár Verstappent is megelőzhette volna a pályán, ami neki további +10 pontot eredményezett volna és akár most így is állhatna a bajnokság:
1. Piastri – 75 pont
2. Norris – 55 pont
2. Verstappen – 51 pont
Persze ez jó sok ha, a világ nem így működik, de a probléma ezzel együtt valós. Norris nem tud olyan domináns lenni, mint kellene, sőt Piastri gyorsabbnak tűnik, így pedig könnyen elképzelhető, hogy féltávnál is csak legfeljebb 20 pont legyen a különbség a két pilóta között. Sőt az sem kizárt, hogy pont Piastri fog elől lenni. És abban biztosak lehetünk, hogy Norris nem fog beállni a sorba még akkor sem, ha hátrányban van, Oscarról pedig pláne nem tudom ezt elképzelni, benne sokkal több genyóság/gyilkos ösztön van.
Ez pedig könnyen Max Verstappen vagy épp a nagyon kiegyensúlyozottan vezető George Russell malmára hajthatja a vizet, nekik ugyanis nincs házon belüli riválisuk és minden az ő sikereiknek van alárendelve. Amennyiben tehát a McLaren nem kezd el olyan szinten dominálni, ahogy azt elvárnánk, úgy könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, mint a 2007-es McLaren, vagy épp a Red Bull Vettel első bajnoki címénél.
Előbbi esetben Alonso és Hamilton addig szivatta egymást, míg végül nevető harmadikként Kimi Räikkönen behúzta a bajnoki címet a Ferrarival (és kicsit hasonló volt a helyzet 2008-ban is, amikor a finn sokáig harcban volt a bajnoki címért és elég sok pontot elvett Massától – bár őszintén, ki gondolta volna, hogy pont a kis brazilnak jön ki jobban a lépés?). De majdnem a Red Bull is ráfázott erre, amikor nem akartak beállni egyértelműen Mark Webber mögé, így Sebastian Vettel úgy tudott bajnokságot nyerni az utolsó futamon, hogy egy pillanatig nem vezette a tabellát az idény során.
Melyik sztori ismétli meg önmagát?