Véget ért Bahreinben a Forma–1-es előszezoni teszt – nézzük, mi történt az utolsó napon!

Véget ért Bahreinben a Forma–1-es előszezoni teszt – nézzük, mi történt az utolsó napon!

A sivatag továbbra is szolgáltatott furcsa pillanatokat. A szerdai áramszünet és a csütörtöki eső után pénteken két különös esemény is borzolta a kedélyeket: délelőtt a versenyirányítás fülkéjének üvegtörmelékei borították be a rajt-cél egyenest, délután pedig egy busz (!) tévedt be az egyik kanyar bukóterébe. Mindkét esetben előkerült a piros zászló.

A Williams ismét erős napot zárt, Alexander Albon 137 kört tett meg az idei autóval, és úgy fest, hogy Melbourne-ben akár Carlos Sainzcal együtt a pontokért harcolhat. A legtöbb kört viszont csapat szinten a Haas teljesítette pénteken: az Ocon–Bearman duó 162 kört tett meg, míg a Racing Bulls – amely az egész teszten szürke kisegérként lapult – 160-at.

A nap leggyorsabbja George Russell lett, a brit pilóta 1:29.348-as ideje azonban elmaradt Carlos Sainz csütörtöki etalonjától. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a Mercedesben még bőven van tartalék. A rajongók hiába várták, hogy Max Verstappen mit hoz ki az új fejlesztésekkel telerakott RB21-ből – a holland pilóta néhány időmérős szimulációs kört leszámítva inkább az új alkatrészek validálásával foglalatoskodott, látványos eredmények nélkül.

Az Aston Martin amúgy sem túl erős tesztidőszaka kaotikus fordulatot vett. Nemcsak a kevés megtett kör okozott gondot, hanem a pilóták egészségügyi állapota is. Lance Stroll kezdte volna a napot, ám rosszulléte miatt Fernando Alonsóval cseréltek. A kanadaival délután végül autóba ült, de pár etap után jelezte a csapatnak, hogy továbbra sem alkalmas a vezetésre, így Alonso ismét visszaült az autóba.

Releváns versenyszimulációkat eddig sem láttunk túl sokat, de pénteken még ennél is kevesebb jutott. A Red Bull helyzetét már kiveséztük, de a többi élcsapat sem teljesítette a tervezett programját. Lewis Hamiltonnak egy hosszabb etapját kellett megszakítania, a Ferrari elmodnása alapján „telemetriai anomália” miatt pedig már vissza sem küldte az autóját a pályára. Russell sem tudta befejezni versenyszimulációját a W16-ossal, ráadásul a jelentések szerint a Mercedes meglehetősen gyorsan kinyírta a lágyabb gumikat Bahreinben. A címvédő McLaren autója pedig mintha saját életre kelt volna: míg szerdán könnyen vezethető volt, péntekre rakoncátlankodni kezdett. Lando Norris és Oscar Piastri alatt is többször kitört az autó, láthatóan nehezebben irányították az MCL39-est.

Most egy időre búcsút intünk Bahreinnek – a következő nagy állomás: Melbourne!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments