Új sorozatot indítunk, amelyben a Forma-1 történetének leggyengébb csapatait próbáljuk meg bemutatni. Fontos megjegyezni, hogy ez nem az olyan istállókról szól, amelyek egy vagy két verseny erejéig próbálkoztak siker nélkül a Száguldó Cirkuszban, hanem olyanok, akiknek egy, vagy több szezonnyi kísérletük volt arra, hogy maradandót alkossanak. Ezeknek a csapatoknak ez sikerült is, de minden bizonnyal nem úgy, ahogyan azt eltervezték, hiszen a sportág történtének leggyengébb csapatai között tartják számon őket. Az is érdekes, hogy ezek az istállók többnyire a ’70-es, ’80-as, és ’90-es években ütötték fel fejüket a Forma-1-ben, tehát nem a sportág hőskorában, a kezdetek során.
Ugyanakkor azt is kiemeljük, hogy sorrendet sem teszünk ezen istállók között, mindenki döntse el maga, hogy melyik is volt tulajdonképpen a leggyengébb.
Előzmények: Az ambiciózus W12-es projekt
A Forma–1 történetében számos csapat próbált szerencsét, de kevés jutott annyira tragikomikus sorsra, mint a Life Racing Team. Az olasz istálló mindössze egyetlen szezont töltött a királykategóriában, 1990-ben, mégis az egyik legismertebb példája lett annak, hogy mi történik, ha a merész álmok mögött nincs valós technikai és pénzügyi háttér.
A Life Racing Team alapítója, Ernesto Vita az 1980-as évek végén a szabadalmak és újítások iránti szenvedélyéből kiindulva egy teljesen egyedi motorkoncepcióval próbált betörni a Forma–1 világába. A cél a W12-es elrendezésű motor fejlesztése volt, amely a V12-es erőforrások teljesítményét és a kisebb motorok kompakt méretét kombinálta volna. A projektet Franco Rocchi, a Ferrari egykori mérnöke vezette, ám a fejlesztés során számos technikai nehézség adódott. A motor nehéz, alacsony fordulatszám-tartományban gyenge, emellett megbízhatatlan és túlmelegedésre hajlamos volt.
Mivel a nagyobb csapatok nem mutattak érdeklődést a W12-es erőforrás iránt, Vita saját csapatot alapított, hogy bebizonyítsa az ötlet életképességét. A Life név a tulajdonos vezetéknevéből (“Vita” – olaszul “élet”) származik. Vita a költségek csökkentése érdekében megvásárolta a FIRST Racing 1989-ben elkaszált F1-es projektjének alvázát. A kasztni már önmagában problémás volt: nem felelt meg az FIA töréstesztjeinek, és számos szerkezeti hibát tartalmazott.
1990-es szezon: Kudarcok sorozata
A Life L190-es autója a saját fejlesztésű W12-es motorral lépett pályára, ám a mezőnyben elképesztően lassúnak bizonyult. Míg a korszak élcsapatai – például a McLaren-Honda és a Ferrari – 700 lóerő körüli teljesítménnyel versenyeztek, a Life motorja alig 375 lóerőt tudott. A gyenge teljesítmény mellett az autó kezelhetősége is tragikus volt, amit tovább súlyosbított a megbízhatatlan váltó és a rosszul tervezett hűtőrendszer.
Pilóták és versenyhétvégék
Ernesto Vita az idény elején Gary Brabhamet szerződtette, aki azonban már az első két futam után távozott. A szezonnyitón, az Egyesült Államok Nagydíján Brabham közel 90 km/h-val volt lassabb a mezőny leggyorsabb versenyzőjénél. A második fordulóban, Brazíliában a Life autó mindössze 400 métert tett meg az előkvalifikáción, mert a szerelők – megdöbbentő módon – elfelejtettek olajat tölteni a motorba. Egy másik verzió szerint az olaj szándékosan nem került a helyére…
Brabham távozása után a csapat a rutinos olasz Bruno Giacomellit ültette az autóba. Bár Giacomelli rendelkezett F1-es tapasztalattal, a technikai hátrány leküzdhetetlen volt. A legjobb körideje az San Marinó-i Nagydíj időmérőjének “selejtezőjében” 7:16,212 volt – miközben Ayrton Senna pole pozíciós ideje 1:23,220-t mutatott. Ez közel 6 perc különbséget jelentett egyetlen körön! Ezzel 33. lett a prekvalifikáción, két autót megelőzve (akik azonban egyetlen kört sem tettek meg), és végül ez lett a csapat történetének legjobb helyezése.
Kétségbeesett próbálkozások és motorcsere
A szezon közepén túl, miután a imolai 33. hely után a következő kilenc versenyhétvégén rendre utolsók lettek a prekvalifikáción (és rendszeresen legalább 15-20 másodpercre – de olyan is volt, a Mexikói Nagydíjon, hogy 2 perc 42 másodperc volt a hátrány – az előkvalifikáció “győztesétől”) a Life felismerte a W12-es motor reménytelenségét, és a Judd CV V8-as erőforrására váltott. Az átépítés azonban kapkodva zajlott: a motor nem illett az L190-es kasztniba, a hűtés nem volt megfelelő, és a hajtáslánc is folyamatosan meghibásodott. A portugáliai futamon a csapat újabb mélypontot ért el: Giacomelli autójáról már az első mért körben leszakadt a motorborítás. Azonban a szezon egészét nézve, az autó soha nem tudott nyolc körnél többet megtenni egyhuzamban, annyira rossz volt a motor és úgy egyben az autó maga is. Végül aztán az utolsó két versenyhétvégére el sem utaztak.
Statisztikák és eredmények (1990)
- Indulások száma: 14 nagydíjhétvége, 0 versenykvalifikáció
- Legjobb helyezés az előkvalifikáción: 33. hely (San Marinó-i Nagydíj – Giacomelli)
- Legnagyobb időhátrány az időmérőn: Közel 6 perc (Imola)
- Legjobb motoros próbálkozás: Judd V8-cal is több mint 15 másodperc lemaradás az utolsó előtti helytől
- Pilóták: Gary Brabham (AUS), Bruno Giacomelli (ITA)
- Pontszerzések: 0
- Megfutott körök száma: Mindössze 16 mért kör az egész szezon során
- Versenytáv teljesítése: 0 km (egyik futamon sem sikerült kvalifikálni)
Utolsó futamok és a csapat bukása
A szezon utolsó futamaira, Japánba és Ausztráliába a Life Racing Team már el sem utazott. A pénzügyi források kimerültek, a szponzorok megbízhatatlannak találták a projektet, és az FIA is egyre nagyobb nyomást helyezett a csapatra. Ernesto Vita a szezon végén bejelentette a projekt leállítását.
Örökség és utóélet
Bár a Life Racing Team a Forma–1 történetének egyik legnagyobb kudarcaként él a köztudatban, a csapat neve szinte kultikus státuszba emelkedett a sport rajongói körében. Az egyetlen megmaradt L190-es autót 2009-ben restaurálták, hogy részt vegyen a Goodwood Festival of Speeden. Arturo Merzario, a korábbi Forma-1-es pilóta vezette az eseményen, de – hűen a Life örökségéhez – a motor a félút előtt ismét meghibásodott.
Miért emlékezetes a Life Racing Team?
- Innováció és naivitás: A merész W12-es koncepció papíron érdekes volt, de a megvalósítás siralmasra sikerült.
- Logisztikai és szervezési hibák: Elfelejtett (vagy mégsem?) motorolaj, késő alkatrész-szállítások, összecsapott szerelés.
- Pilótakezelés: Gary Brabham dühösen távozott, Giacomelli pedig karrierje egyik legrosszabb élményét élte át.
- Nevetség tárgya: A Life neve máig előkerül, amikor a sport legnagyobb baklövéseit emlegetik.
A Life Racing Team története az egyik tökéletes példája annak, hogy az F1-ben a jó szándék és az ambíció önmagában nem elég. Megfelelő technikai háttér, szakértelem és finanszírozás hiányában még a legmerészebb álmok is hamar rémálommá válhatnak.
Bejelentkezés
