A múlt heti, Belga Nagydíjjal kapcsolatos bejelentés után (a pálya 2031-ig hosszabbított a Forma-1-el, de csak rotációs rendzserben lesz része a versenynaptárnak) most az esemény szervezői azt is bejelentették, hogy ismét veszteséges volt a Nagydíj megrendezése.
A múlt heti, Belga Nagydíjjal kapcsolatos bejelentés után (a pálya 2031-ig hosszabbított a Forma-1-el, de csak rotációs rendzserben lesz része a versenynaptárnak) most az esemény szervezői azt is bejelentették, hogy ismét veszteséges volt a Nagydíj megrendezése.
2024-ben a Belga Nagydíjat körülbelül 380.000 látogató tekintette meg a teljes versenyhétvége alatt. Ez a szám azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy az eseményt nyereséggel tudják lebonyolítani. Valójában tavaly a Belga Nagydíj körülbelül 3-3,5 millió eurós veszteséget könyvelt el, jelentette be Melchior Wathelet, a Spa-Francorchamps-i verseny elnöke. Ez elég jelentős növekedés negatív irányba, a 2023-as 2,3 milliós veszteség után.
A Nagydíj szervezői szerint a 2024-es extra veszteség részben a megnövekedett befektetéseknek és promóciós tevékenységeknek köszönhető. Tavaly például jelentős beruházások történtek a pályán, és a pálya körüli infrastruktúrában (többek között egy kilométernyi védőkorlátot építettek, új belépőket alakítottak ki, vagy a vízelvezetést is javították új árkokkal, illetve a pálya egy részét új aszfaltréteggel látták el a jobb tapadás érdekében).
Ezzel a bejelentéssel végeredményben valahol választ is kaptunk arra, hogy (mondjuk ki) a legendás helyszín miért kezd kiszorulni a Száguldó Cirkusz vérkeringéséből. A Belga Nagydíj hosszú ideje az egyik legalacsonyabb rendezési díjat fizeti a versenynaptár eseményei közül, miközben a Forma-1 (érthető módon) profitálni próbál a sportág jelenlegi népszerűségéből, és növekedéséből. Egyre több potenciális, vagy régi helyszín mutat komoly érdeklődést a sportág iránt, de szerződéses okokból több versenyt nem lehet hozzáadni a versenynaptárhoz. Így viszont szép lassan az egyetlen lehetőség a jelenlegi menetrend szorosabbra szabására néhány esemény rotációs programra való áthelyezése lesz. A Forma-1-nek pedig természetesen érdeke és célja, hogy csökkentsék az alacsony rendezési díjú események számát évente, de ugyanakkor valahogy meg akarják tartani a bajnokság kulcsfontosságú európai állomásait is.
Ezek a helyszínek azonban nem rendelkeznek jóformán korlátlan anyagi lehetőségekkel, mint az állami támogatásokat is élvező közel-keleti, vagy kínai, azerbajdzsáni pályák, így nekik igenis nagyon fontos a bevétel, és az, hogy ne legyen veszteséges az esemény. Az érem másik oldala viszont, hogy hát üzleti szempontból a Forma-1-nek egyértelműen profitálóbb egy olyan helyszínen futamot rendezni, amelyik 40-50-60 milliót fizet(ne) azért, hogy futamot rendezzen, mint Spaban, amelyik 22 milliót fizet. És hát legendás helyszín ide, vagy oda (és személy szerint én nagyon sajnálnám, ha nem lenne ott verseny, mert a kedvenc pályám), sajnos már rég nem azt a világot éljük, ahol a hagyományok és a tradíciók felülírják az üzletet…