‼ Bizonyítvány osztás : Mercedes

‼ Bizonyítvány osztás : Mercedes

Lewis Hamilton : 10/6.9

A hétszeres világbajnok már a 2024-es szezon elején ledobta a hatalmas átigazolási bombát azzal, hogy Carlos Sainz helyére érkezik a Ferrarihoz 2025-re, ezzel megalapozva valamelyest az utolsó hattyúdalára való felkészülést a Mercedessel. Hát ez eléggé felemásul sikerült, de szerintem nem lehetnek elégedetlenek a felek. Hamiltonon kicsit úgy érződött, hogy semmi kedve már ebben az autóban versenyezni idén és minél hamarabb távozna már az olasz csapathoz. Valódi hullámvölgy jellemezte Lewis Hamiltont idén, hiszen szezon elején éppen csak küzdeni tudtak az utolsó pontszerző helyek valamelyikéért, de mentségére legyen szólva, hogy az év elején az idei Mercedes nem volt egy nyerőképes autó.

Végül csak megszakította a hosszú nyeretlenségi sorozatát Hamilton, ráadásul a hazai nagydíján, Silverstoneban. Ez egy külön extra és ajándék lehet a számára, ráadásul George Russell kizárása miatt Belgiumban szintén leesett neki egy futamgyőzelem. A szezon közepén, amikor az autó is versenyképesebb lett akkor Hamiltonnak is több kedve volt megcsillogtatni a valódi tudását. Egy körön már nem annyira van partiba a többiekkel, ezt saját maga sem érti hogy mi történhetett az egykörös tempójával, ezt többször is hangoztatta.
George Russell idén összességében gyorsabb volt Hamiltonnál és csapaton belül is átvette a domináns szerepet a fiatal titán.

6 egyéni világbajnoki és még több konstruktőri cím után szakítanak a felek, az elmúlt évek sikertelenségeit idén valamelyest sikerült orvosolni, de ez már késő bánat a Mercedesnek hiszen Hamilton a váltás mellett döntött 39 évesen.

Lewis Hamilton és a Ferrari házassága kétségkívül az utóbbi évek legnagyobb szenzációja, kíváncsiak vagyunk hogyan fog kijönni Leclerccel és a Tifosival.

George Russell 10/7.6

Pályán egy piszok gyors versenyző, pályán kívül meg ugyanolyan gyorsan megy és panaszkodik szó szerint akármiről, na de erről később. Russell 2024-ben egyértelműen a Mercedes csapat vezérévé lépett elő, és felkészült arra a nagy feladatra hogy ő legyen az első számú versenyző 2025-től kezdődően. Mr. Saturday, avagy „Szombat Úr” kevésbé jól hangzóan magyarra fordítva egy körön nagyon sokszor felvette a tempót a McLarenekkel, Ferrarikkal és Verstappennel, tehát az alapvetően jobb technikában ülő versenyzőkkel. Ez a legnagyobb kiemelkedő tulajdonsága Russellnek, hogy amit szombaton az időmérőn összehoz azt vasárnap többnyire meg is hálálja a csapat felé.

Ausztriában és Las Vegasban is elkönyvelhetett egy-egy futamgyőzelmet az idei szezon során, lehetett volna ez három is a belga győzelemmel együtt, azonban az autó szabálytalansága miatt ezt elvették az orra elől.
Russell világbajnok alkat versenyző, ezzel senki nem is vitázik, azonban a legnagyobb negatív tulajdonsága az a temérdek mennyiségű panaszkodás, amit az elmúlt években például Hamiltontól is hallhattunk.
Egy kis képzeletbeli pontlevonást kapott tőlünk amiatt a felesleges vita miatt, ami Katar után Verstappen és közte történt a szezon hátralevő részében. Semmi értelme és teljesen felesleges volt, és Verstappen jogosan volt kiakadva a történtekre úgy érezzük, ezt nem is ecsetelnénk. Ha az ilyen hattyúhalált eljátszó bemószerólásokat Russellnek sikerül levetkőzni a jövőben, akkor egy közkedvelt figura is lehetne belőle ,dehát nem vagyunk Toto Wolff és a Mercedes hogy ebbe beleavatkozzunk.

Jövőre meg kell mutatni a nagyvilágnak, hogy milyen vezérfigura is tud lenni egy erős csapatnál, hiszen újonc csapattársat kap Kimi Antonelli személyében és Toto Wolffék nagy bizalmat fektetnek Russell felé, ezt mindenki látja.

Mercedes : 10/7.3

Amennyire a szezon elején nem találták merre van az előre, annyira jól felzárkóztak az első 3 csapatra szezon közben Toto Wolffék, ezért ficséretet érdemelnek. Hatalmas érvágást kaptak már a szezon kedzete előtt, hiszen a kétlábon járó legendájuk Lewis Hamilton elhagyja a Mercedes csapatát és 2025-re a rivális Ferrarihoz szerződik. Ez az elmúlt 2 év sikertelenségének is köszönhető, hiszen nem volt pariban nagyon a többi élcsapattal a Mercedes. Idén év elején is úgy nézett ki, hogy ez a házasság szomorú befejezést kap, de összekapták magukat és idén 4 futamgyőzelmet is tudtak behúzni amire szerintünk senki nem számított a szezon kezdete előtt.

A pályán kívül Toto Wolff és Christian Horner csörtéje megér egy misét, mert vicces nézni valljuk be hogy két tapasztaltabb csapatvezető néha egymás torkának képes ugrani a pilótájuk érdekében. 😀

Toto Wolff mindig is kiállt a versenyzői mellett és vállalta a felelősséget azért, hogy a Mercedes „csak” 4. erő volt az egész szezont nézve. Habár voltak szép villanásai a csapatnak pár hétvégén, ennél 2025-ben biztosan több fog kelleni ha bajnoki címre esélyes csapat szeretnének lenni újra. Russell már megvan ehhez, mint tökéletes alapanyag, de Kimi Antonelli mélyvízbe dobása hihetetlen kockázatos tény újoncként a Mercedeshez, dehát bátraké a szerencse ahogy egy mondás tartja.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments