Ty Majeski, 2024 Nascar Truck Series bajnoka

Ty Majeski, 2024 Nascar Truck Series bajnoka

Ma hajnalban megtartották az első Nascar döntőt Phoenixben a Truck versenyzők közreműködésével. A négy finalista között kiemelkedett az a Ty Majeski, aki a 150 körből 132-t töltött az élen a 98-as számú ThorSport Ford F150-es truckjával.
Majeskinek valódi kihívója nagyon nem akadt a maradék három versenyző személyében, hiszen Corey Heim és a 11-es számú TRICON Toyota hiába mutatott be egy parádés felzárkózást egy büntetést követően, nem tudta Majeski iramát tartani.
Christian Eckes nem annyira volt tényező a mai napon, Grant Enfinger még inkább nem.

Szerencsére nem fulladt őrületes roncsderbibe az idei Truck döntő, hiszen tavaly Carson Hocevar és Corey Heim tettek róla hogy dollár százezres töréskárok keletkezzenek.

A bajnokról pár szó : Ty Majeski egy 30 éves versenyző, igazi kékgalléros vidéki fickó Wisconsin államból, akinek ez a 3. teljes Truck Series szezonja volt, előtte egy 4. és 8. összetettbéli helyezést szerzett. Rövid oválon a mezőny egyik, hanem a legjobb versenyzője emellett mindhárom idei sikerét a legrövidebb pályatípuson szerezte a döntővel együtt.
Ő az első iRacing által főszponzorált versenyző, aki Nascar nemzeti szériában teljesített még menetrendet.
A ThorSport csapat a legutóbbi 4 bajnoki döntőből 3-at is magáénak tudhat így, hiszen Ben Rhodes 2021 és 2023-as diadala után immáron Ty Majeski is egy bajnoki serleggel jutalmazta meg a csapatot.
Majeski csapatfőnöke az a Joe Shear Jr. , aki utoljára 2016-ban ünnepelhetett Truck Series bajnoki címet, akkor Johnny Sauter mellett sikerült diadalmaskodnia.

Rend kedvéért a Top10:
1. Ty Majeski
2. Corey Heim
3. Christian Eckes
4. Nick Sanchez
5. Grant Enfinger (P)
6. Taylor Gray
7. Kaden Honeycutt
8. Connor Mosack
9. Ben Rhodes
10. Layne Riggs

Ez volt a 2024-es Nascar Truck Series szezon, vasárnap hajnalban folytatódik a „másodosztállyal” a bajnokavató hétvége, jön az Xfinity verseny.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments