Mint ismert már néhány éve, az első szabadedzéseken junior vagy fiatal versenyzőket vetnek be a csapatok. Ezt évente két alkalommal kell megtenniük. Vannak akik letudták az idei szezonra, de néhány csapat adós még az ifisták szerepeltetésével. Lássuk, kik kaphatnak lehetőségeket a hátralévő hat verseny valamelyikén.
Mint ismert már néhány éve, az első szabadedzéseken junior vagy fiatal versenyzőket vetnek be a csapatok. Ezt évente két alkalommal kell megtenniük. Vannak akik letudták az idei szezonra, de néhány csapat adós még az ifisták szerepeltetésével. Lássuk, kik kaphatnak lehetőségeket a hátralévő hat verseny valamelyikén.
Red Bull Racing: Egy beugrásuk volt Isack Hadjar révén, így francia még egy lehetőséget kaphat. Egyébként nemrég a Red Bull is megerősítette, hogy ő lesz a hivatalos tartalékja a Red Bull és VisaRB csapatoknak.
Mercedes: Az Ezüstnyilak idén már adtak egy lehetőséget Andrea Kimi Antonellinek Monzában. Még egy lehetőség vár minden bizonnyal őrá, vagy ezt esetleg Frederik Vesti is megkaphatja.
Ferrari: Az olaszok még nem éltek ezzel a lehetőséggel. Miután Oliver Bearman 2 futamon már rajthoz állt, könnyen lehet, hogy Robert Shwartzmant vetik majd be.
McLaren: A wokingi alakulat is adós még a két alkalommal. Legvalószínűbb forgatókönyv szerint az IndyCar versenyzőjük, Pato O’Ward kaphat FP1-es lehetőséget, de akár Gabriel Bortoletot is bevetheti a csapat, mondjuk Interlagosban.
Aston Martin: Úgyszintén le kell még tudják mindkét alkalmat. A választás Felipe Drugovichra eshet.
Alpine: A franciák letudták már a”feladatot”. A két alkalmat Jack Doohan kapta meg, aki jövőre debütál a Forma-1-ben.
Williams: Silverstone-ban Franco Colapinto már vezette a csapat autóját szabadedzésen, de mivel ő már főállású versenyzővé lett, a csapat Zak O’Sullivanhez, vagy akár Fredrik Vestihez is nyúlhat.
VisaRB: Ayumu Iwasa Japánban már részt vett szabadedzésen. Akár ő, vagy Isack Hadjarra eshet a másodszori választás.
Sauber: A csapat egy alkalmat már letudott, akkor Robert Shwartzman kapta meg a lehetőséget. Eshet szintén rá a választás, de Theo Pourchaire és Zane Maloney is a csapat alkalmazában áll, így akár ők is esélyt kaphatnak.
Haas: Az amerikai csapat négy alkalommal adott lehetőséget Oliver Bearmannek. Így ők is idő előtt letudták a kötelező alkalmakat.