Papaya-szabály?

Papaya-szabály?

Az olasz nagydíj hétvégéje folyamán a vasárnapi versenyen elhangzott egy érdekes rádiómegszólalás Will Josephtől Lando Norris irányába, miszerint :

„Meg van engedve neked (Lando), hogy versenyezz Piastrival, Papaya szabályok között.”

Így lehetne lefordítani lényegében az üzenetet, amit Norris kapott a versenymérnökétől. Az olasz nagydíj első helyéről ismét Lando Norris rajtolhatott, és elkerülve az eddigi és legutóbbi zandvoorti rajt utáni betlit, kivételesen jól rajtolt az ifjú brit. A Roggia sikánnál azonban Piastri megelőzte a csapattársát, ráadásul Leclerc is elment mellette. Versenyhelyzet volt, és mindig is versenyhelyzet lesz a rajt utáni helyezkedés ezt mindenki jól tudja.

De itt most különösen oda kell figyelni a McLaren párosára, akik fiatalok, sikerre éhesek, hihetetlen tehetséggel bírnak és megbízhatóak. Eddig legalábbis ezen tulajdonságok mind elmondhatóak egyaránt Piastriról és Norrisról. De ha ránézünk az egyéni bajnoki tabellára Lando Norris van kedvező helyzetben.

Norris hátránya Max Verstappen mögött 62 pont jelenleg és 8 versenyhétvége van vissza. Szenved a RedBull és ezt maximálisan ki kell használnia Landonak, de oda kell figyelnie, mert egy kiesés és megérkezik a nyakára Charles Leclerc is. Nem hibázhat ilyen ajtó-ablak helyzetben Norris és a csapat sem, mert most van jelenleg a legnagyobb esély neki hogy felérjen a bajnoki tabella legtetejére.

Szemmel látható frusztráció van Lando Norris arcára festve. Elég megnézni egy képet például Miamiból és egyet most Monzából. És érthető Lando frusztrációja, hiszen saját maga alatt vágta a fát azokban a helyzetekben a szezon során, mikor lett volna lehetősége kihasználni a RedBull, vagy akár más vetélytársak betlijét. És ezt javarészt a rossz rajtjainak köszönheti. De hát Lando most van F1-es karrierjében először ilyen helyzetben, hogy reális eséllyel lehet őt 2024 F1-es világbajnokának nevezni.

És nem segít jelenleg Lando helyzetében, hogy a garázs túloldalán egy nem második számú, hanem szintén egy első számú versenyző találtatik Oscar Piastri személyében. Egy baromi ígéretes, gyors, masszív, nyers és okos versenyzőnek ismertük meg eddig a fiatal ausztrált. És Piastri nem szeretne beállni kettes számúnak. Aki pontosan tudja, hogy milyen érzés kötelességből beállni a csapattársad mögé egy idő után az Piastri menedzsere, Mark Webber. És ebben biztosak lehetünk, hogy nem fogja megengedni csapaton belül, hogy a támogatottja valamilyen hátrányt szenvedjen. Megjegyezném, hogy jelenleg Piastri hátránya Norris mögött 44 egység, és ez bőven behozható még a maradék 8 versenyen. Pláne ha hibázik a csapattárs.

Beállna Piastri második számú versenyzőnek? A fészkes fenét.

Nem abból a gyenge fából faragták Piastrit, aki csak úgy kérésre pattogna a csapattársa kedvéért. Ráadásul önerőből megverte pályán a csapattársát idén már nem először. Ott van a kraft az ausztrálban.

A konstruktőri bajnoki cím szinte garantált már a McLaren számára, ha csak a RedBull nem talál ki valami atyaúristen fejlesztést a szezon hátralevő versenyeire, vagy nem betlizik ennyit a McLaren sorozatosan. 8 pont Baku előtt a McLaren hátránya a RedBull mögött, és vélhetően Baku után helyet cserélnek a csapatok a tabellán.
Ezzel nem kell feltétlen foglalkoznia a McLarennek immáron, hisz szemlátomást is övéké a legjobb autó jelenleg, míg a RedBull 2-3-4. helyeken ugrál hétvégétől függően Ausztria óta az erősorrendben.

Ha a McLaren nem orvosolja a Papaya-szabállyal többek között a házon belüli versengést, akkor Max Verstappen lehet könnyen a nevető harmadik. És ezzel megszerezheti akár a 4. világbajnoki címét, hiszen a RedBullnál jelenleg nem áll fenn a helyzet, hogy házon belüli kemény csatákat vívjon Perez és Verstappen. Sokkal inkább beletörődnek az évközbeni viszályok következményeibe, és ha a konstruktőri címet valószínűleg nem tudják megtartani, ettől független igyekeznek Verstappennel megnyerni az egyéni címet.

A Papaya-szabály lényegében annyit jelenthet a McLaren versenyzők számára, hogy szabad a versenyzés a pilóták között egészen addig az eshetőségig, míg valamelyikük át nem esik a ló túloldalára, és túlzott agressziójának következményeképpen a másik McLarent vezető sofőr és a csapat annak nagy kárát nem látja.

Röviden : Ésszel fiúk! Szabad a versenyzés, és a csapat érdekében maximalizáljátok ki a megszerezhető pontokat, és hozzátok haza a technikát egyben. Ez egy ideig óráig működik, de a történelem önmagát igazolja, hogy a csapattársak és vetélytársak türelme egy idő után elfogy. Verstappen és Ricciardo Bakuban ütköztek, Hamilton és Rosberg Barcelonában, Vettel és Webber Törökországban okoztak látványos majdnem kettős kiesést, illetve Alonso is időmérőn tartotta fel Lewis Hamiltont a Hungaroringen.
Valamikor ennek a csapattárs csörtének meg kell történnie, és a mi belátásunk és tippünk szerint biztosan Lando Norris lesz az első, aki el fogja veszteni a fejét valamilyen szituációban.

Ne legyen így! Olyan jó nézni, hogy ennyire nyitott a bajnokság végre hosszú évek során és nem egy csapat küzdd hétvégéről hétvégére, hanem négy csapat versenyzői is győzelemre esélyesek minden verseny előtt.

Egy szó mint száz : Két dudás nem fér meg egy csárdában!

Megannyi példa csak az F1 történelméből, mikor két csapattárs hihetetlen közel van egymáshoz tehetségben. Gondoljunk csak a Hamilton – Rosberg, Verstappen – Ricciardo, Vettel – Webber, Alonso – Hamilton, Senna – Prost párharcokra.

Ha világbajnoki címért kell küzdeni, akkor megváltozik az ember mentalitása, és képes borítani mindent amit felépített. És ezzel magára haragíthat valamennyi embert és csapattagot különböző pozíciókból, de ez az igazi mindent vagy semmit mentalitás, hisz ezért küzd valamennyi versenyző gyerekkora óta, és ezért vannak az F1-ben.

A domináns szerep sokszor áldozatokkal jár.

/ Geri

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments