Őrült indonéz hétvége a MotoGP-ben, mégis Jorge Martin lehet a legboldogabb Motegire fordulva.
Őrült indonéz hétvége a MotoGP-ben, mégis Jorge Martin lehet a legboldogabb Motegire fordulva.
A hétvégén a MotoGP mezőnye ráfordult az ázsiai helyszínekre és Indonéziával kezdték a sort. Pénteken Miguel Oliveira bukott egy hatalmasat, aminek következtében eltörte a csuklóját ismételten, és szinte biztos hogy a soron következő japán hétvégét kihagyni kényszerül a portugál Apriliás versenyző.
A szombati sprinten Jorge Martin első rajthelye tiszavirág életűnek bizonyosodott, mert az első kör végén elesett és habár nem végleg szállt ki a csatából de a sprinten a 10. helyért nem adnak pontot, hiszen addig sikerült látványosan visszazárkóznia.
Szombaton Pecco örülhetett a legjobban, hiszen a vb címvédő nyerte a sprintet.
Vasárnap igazi őrültek háza keveredett a főversenyen. Bagnaia elrontotta rajtot, Miller az első körben 3 másik vetélytársát kitorpedózta a versenyből, bukott továbbá Bastianini és Diggia is többek között. Illetve a technika ördöge sem kerülte el a feleket, hiszen Marc Marquez motorja is látványosan lángra kapott a verseny felénél.
21 indulóból mindösszesen 12-en fejezték be a versenyt.
Amit szombaton Martin elrontott azt vasárnap helyrehozta, és egy hihetetlen magabiztos vasárnapi futamgyőzelmet szerzett, érdekesség hogy leMans óta ez volt neki az első vasárnapi sikere, és az pedig nem mostanában volt.
Pedro Acosta jött be másodiknak, és Bagnaia végül a vetélytársak hibáját kihasználva lett harmadik vasárnap.
Jorge Martin előnye 21 pontos a japán hétvégére fordulva Bagnaia előtt. A „bronzmeccs” változatlan maradt vasárnap után, Bastianini 3 ponttal megy Marquezzel szemben.
Külön dicséretet érdemel Zarco és Quartararo, akik egész hétvégén Top10-es tempót motoroztak a japán kétkerekűeken. Mindketten bejutottak a Q2-be az időmérőn és habár kellett hozzá a rengeteg kieső de vasárnap is Top10-et hoztak a felek.