Fernando Alonso a Red Bull pilótája lehet 2024-ben
Fernando Alonso a Red Bull pilótája lehet 2024-ben
A tegnapi nap folyamán több, különböző forrásból származó jelek arra utalnak, hogy valami hatalmas story van készülőben a Forma-1 háza táján, melynek eredményeképpen a kétszeres spanyol világbajnok a konstruktőri címvédőhöz kerülhet Max Verstappen csapattársaként. De kezdjük is az elején.
Először a Forma-1-es paddock egyik állandó újságírója, Albert Fabrega hétfő reggel egy különös tweet-et osztott meg az X-en, egykori nevén a Twitteren. A tweet tartalmát idézném: „Nem akarom elhinni azt a pletykát, amit most a paddockban hallottam. Nem” Majd röpke 12 órával később ismét kifejtette: azt a híresztelést, amit a Mexikóvárosi Nagydíjon hallott egyáltalán nem akarja, hogy valóra váljon és bízik benne, hogy nincs valóságalapja.
Menet közben más mozgolódásra is felfigyelt a motorsport népe: két részletben 250 millió dollár értéken cseréltek gazdát Aston Martin részvények. Egyből meg is indult a spekuláció a szurkolói oldalról, hogy Lawerence Stroll a korábbi híreket igazolva valóban a csapat eladásán dolgozott az elmúlt időszakban és ennek láthatjuk nyomait. Már korábban is hivatalosan egy nagyobb tulajdonrészletet eladott a kanadai üzletember a kínai Geely Automobile Holdingsnak, de semmi sem zárja ki, hogy az üzlet megkötése után megmaradt 21 százalékot is eladja látva a fia sikertelenségét és a csapat megtorpanását. Ne feledjük, hogy a korábban minden más motorsport programot leállító Lawerence Stroll úgymond hirtelen felindulásból mégis csak bejelentette a WEC-be és így Le Mansba való visszatérést. Miért gondolná meg magát, ha csak nem a háttérben már az új tulajdonosok döntéseit kommunikálná? Természetesen mint mindenki meggondolhatja magát, viszont egy ennyire a Forma-1-re fókuszáló üzletembertől, aki csak a világbajnokságért egy komplett új gyárat húzott fel nehezen hisszük.
Természetesen az új tulajdonossal Lance Stroll jövője 180 fokos fordulatot venne és szinte azonnal partvonal mellé kerülne a pilóta. A fő kérdés inkább az, hogy mi lesz Fernando Alonsóval, aki láthatóan egy újabb csapattal került zsákutcába, hiába a nagyszerű idénykezdés. Neki már ténylegesen nincsen több ideje a csodára várni. Ha az Aston az idény elején mutatott formáját tartani tudta volna, akkor nem lenne miről beszélnünk, mert ténylegesen 1 lépésre voltak, hogy valódi bajnoki kihívók legyenek. Mostanra viszont oda jutottak, mint a McLaren 2018-ban, amikor Alonso a háta közepére se kívánta a mezőny végi körözést.
A korábbi bekezdésben vázolt tulajdonosváltási nyomon haladva a lengyel F1talks egyik újságírója, Daniel Bialy már arról tweetelt, hogy a spanyol pilóta visszavonul a Forma-1-től, de ő sem ment bele konkrétumokba. Majd Matthew J. Thompson, egy szintén Forma-1-es körökben jártas szabadúszó újságíró dobta le az atomot és jelentette be saját forrásaira hivatkozva, hogy Alonso és Pérez 2024-ben helyet cserél és a spanyol lesz Max Verstappen csapattársa. Az ok nyilván egyszerű: Pérez idei gyenge teljesítménye, melyre a koronát a vasárnapi futamon bemutatott rajtbalesete tette. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy egyik másik komoly oldal nem számolt be a hírről, csak mint „lehetőség” foglalkoztak ezzel a szcenárióval és mélyebben senki sem fejtette ki, miért nem a kéznél lévő Daniel Ricciardot léptetik elő a nagycsapathoz.
Egy dolog tűnik biztosnak: az Aston Martinnál komoly változások várhatóak a közeljövőben, melyek alaposan meghatározhatják a reneszánszát élő Fernando Alonso karrierjét. És bár ez a pletyka áradat egészen vadnak hathat a tavalyi történések után, ténylegesen semmit sem lehet 100%-osan kizárni.
/Danika