Miért nem kapott eddig lehetőséget Nyck de Vries a Forma-1-ben?
Miért nem kapott eddig lehetőséget Nyck de Vries a Forma-1-ben?
Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy nem egy generációs szupertehetség. A 2018-as Forma-2-es szezonban az év végi pontversenyben csak a negyedik helyen végzett a George Russell-Lando Norris-Alex Albon trió mögött. Ráadásul Russell és Norris újoncként verték meg a másodéves Nycket, ami az utánpótlás szériákban küzdő versenyzők számára nem a legjobb ómen. A Norrisszal szembeni alulmaradás érintette a legfájóbban, hiszen akkor mind a ketten a McLaren pilóta program tagjai voltak. Az abban az időben a csapat a hatalmi harcaiból győztesen kijövő és mindent megreformáló Zak Brown Norrisnak adott bizalmat és régi pilótáikat, köztük Nyck de Vriest és Stoffel Vandoornet szélnek eresztette és az akkor 18 éves versenyzőnek adta meg az esélyt a Forma-1-ben. Norris elmúlt három idényben mutatott produkciója utólag a McLaren vezérigazgatónak adott igazat.
Bár a következő idényben a holland megnyerte a Forma-2-öt, de a legnagyobb ellenfele pont az idei évben távozó Nicholas Latifi volt. A bajnoki címével a zsebében hiába házalt más junior programokkal rendelkező csapatoknál, szponzorok nélkül csak nemleges válaszokat kapott, még Helmut Marko is kikosarazta 2019-ben. Bár végül a Mercedes felvette és így került be a Formula-E-be, de Vries királykategóriás céljaiért Toto Wolffék nem igazán erőltették meg magukat. Bár eljuttatták Barcelonában a Williamshez és az első szabadedzésen megtehette a Forma-1-es bemutatkozását, Jost Capitoék mégse lelkesedtek érte és fel se merült a szerződtetése 2023-ra. Az Olasz Nagydíj előtt még úgy nyilatkozott Toto Wolff, hogy Nyck de Vries rövid úton távozik a Mercedes családtól és nem volt túl optimista a versenyző Forma-1-es jövője kapcsán. Ilyen hányattatott sorsa és karrierje a Forma-1 előszobájában nem a legnagyobb tehetségekkel fordul elő.
Nyck de Vriesszel nem is elsősorban a tempójával van a problémája, hanem a kiegyensúlyozottságával. Már a junior kategóriákban is kissé jellemző volt rá teljesítménybeli hullámzás – ez alól kivételt képez a 2019-es Forma-2-es bajnoki éve – de ennek valós mértékét a Formula-E-ben láthattuk. Hiába lett bajnok a 2020-21-es szezonban két győzelemmel és további két második helyezéssel, ezeket az eredményeket leszámítva csak további két alkalommal volt pontszerző 15 fordulóból álló idényben. Illetve tudni kell, hogy ez volt minden idők leghektikusabb Formula-E szezonja, ahol a versenyek után rengeteg kizárás történt, a hivatalos végeredménynek köze nem volt a televízión látottakhoz képest, a kvalifikáció lebonyolítási rendszere inkább a showt szolgálta mintsem a valós versenyzői teljesítményt mutassa. Az idény kaotikusságát mutatta, hogy szezonzáró duplaforduló előtt a mezőny 18!!! pilótájának volt esélye a bajnoki címre. Ebből a kavalkádból tudott az utolsó versenyen Nyck de Vries egy nyolcadik hellyel kitűnni és a sorozatban eltöltött második szezonjában világbajnok lenni.
De még azt se lehet mondani, hogy egyszeri eset volt a holland hullámzása. A 2021-22-es szezon már sokkal jobban hasonlított egy normális világbajnokságra, de a holland teljesítménye nem változott szignifikánsan. Két győzelem, még egy harmadik helyezés került a neve mellé majd nyolc további pontszerző futam a 16 fordulós világbajnokságban, de ezek egyikén sem volt top-5-ös eredménye. A Mercedes csapatán belül a garázs túloldalán Stoffel Vandoorne alaposan elverte. Míg a belga a kiegyensúlyozottságának hála egy világbajnoki címmel gazdagodott, addig de Vriesnek csak egy 9. hely jutott az év végi tabellán. Vandoorne nem túl sikeres Forma-1-es karrierjére minden szurkoló emlékszik és ha valaki tőle kap ki csapaton belül, az nem mutat túl jól az önéletrajzban.
Ha teljes cikkre kíváncsiak vagytok látogassatok el a padlogaz.hu oldalra.