Az 1955-ös év a tragédiákról szólt a motorsportban és a Forma-1-ben. A Le Mansi 24 órás versenyen történt tragédia súlyos csapást mért a még formálodó világbajnokságra és több futamot is töröltek az idényből. Ráadásul a franciaországi történések előtt a kor népszerű olasz versenyzőjét, Alberto Ascarit is elvesztette a sportág. Soha se örvendettet korábban olyan alacsony népszerűségnek a Forma-1 és úgy az autósport, mint abban az esztendőben. A kormányok a tragikus balesetek miatt sorra tiltották be az autóversenyzést és így végül elég foghíjas, 6+1 versenyhétvégéből álló idényen mérhették össze az erejüket a versenyzők.

Az 1955-ös év a tragédiákról szólt a motorsportban és a Forma-1-ben. A Le Mansi 24 órás versenyen történt tragédia súlyos csapást mért a még formálodó világbajnokságra és több futamot is töröltek az idényből. Ráadásul a franciaországi történések előtt a kor népszerű olasz versenyzőjét, Alberto Ascarit is elvesztette a sportág. Soha se örvendettet korábban olyan alacsony népszerűségnek a Forma-1 és úgy az autósport, mint abban az esztendőben. A kormányok a tragikus balesetek miatt sorra tiltották be az autóversenyzést és így végül elég foghíjas, 6+1 versenyhétvégéből álló idényen mérhették össze az erejüket a versenyzők.

A Mercedes az Ezüst nyilakkal továbbra is dominálta a mezőnyt. Juan Manuel Fangio és az ebben az évben berobbanó Stiring Moss 5 nagydíjat nyert, ebből háromszor kettős győzelmet értek el, a brit nagydíjon az első 4! helyezett is a németek W196-os versenygépét vezették. Ez a verseny volt Moss első Forma-1-es győzelme, és csak a hazai pályán aratott első hellyel tudta magát nyugtatni az argentin csapattárástól kapott vereség miatt. Fangio kitartását és végtelen győzelem éhségét mutatja, hogy az idény első versenyének számító Argentin Nagydíjat a legtöbb résztvevővel ellentétben váltótárs nélkül teljesítette a tikkasztó hőségben. Abszolút megérdemelten lett a sportág első háromszoros világbajnoka.

A korszak többi nagy pilótája tehetetlen volt továbbra is a Fangio-Mercedes kettőssel szemben, ráadásul mindenki a maga módján asszisztált a dominanciához. Ascari elhunyt egy monzai hirtelen gondolat által vezérelt teszt lehetőség alatt, Guiseppe Farina az előző évi balesetéből és sérüléseiből soha se épült fel teljesen, így idényközben visszavonult. Florian Gonzalez egy versenyző barátja halála után szintén hátat fordítót egy időre a versenyzésnek, hiába kezdte remekül a szezont egy második hellyel. Mike Hawthorn a Ferrarit elhagyva még a brit Vanwall-lal kezdte meg az idényt, de a gyenge eredmények miatt hamar visszamenekült Maranellóba. A brit pilóta még pontot se szerzett és csak egyedül az azévi le mansi sikerére gondolhatott boldogan vissza, ami a körülményeket ismerve nem volt egyszerű. A Ferrari autói versenyképtelennek bizonyultak és a Monacóban aratott győzelem inkább a szerencsének és a Fangio-Moss duó kiesésének volt köszönhető a lassú és megbízható Maurice Trintignant által. Lancia pedig hiába építette meg a legjobb technikát a D50 és D50S révén, de kifogytak a büdzséből és nem tudták finanszírozni a versenyprogramjukat.