Tech-Percek: Max Verstappen és Carlos Sainz közötti macska-egér harc látható a Kanadai Nagydíj utolsó 16 körében az alábbi grafikonon. Az ábráról leolvasható, hogy az egyes körök egyes szektoraiban a spanyol mennyit tudott csökkenteni a hátrányából a hollandhoz képest. Valamint a fehér vonal mutatja, hogy egy kör alatt mennyivel volt gyorsabb vagy lassabb a Red Bullnál, a piros vonal pedig a két autó közötti távolságot mutatja.
Tech-Percek: Max Verstappen és Carlos Sainz közötti macska-egér harc látható a Kanadai Nagydíj utolsó 16 körében az alábbi grafikonon. Az ábráról leolvasható, hogy az egyes körök egyes szektoraiban a spanyol mennyit tudott csökkenteni a hátrányából a hollandhoz képest. Valamint a fehér vonal mutatja, hogy egy kör alatt mennyivel volt gyorsabb vagy lassabb a Red Bullnál, a piros vonal pedig a két autó közötti távolságot mutatja.
Ami egyből látszik, hogy Verstappen konzisztensen gyorsabb tudott lenni az első szektorban és legalább egy minimális előnnyel mindig rendelkezett a versenypálya kanyargósabb szakaszán. A második szektor valódi hullámvasút volt ebben a tekintetben, kezdetben végig Sainz tudott gyorsabb lenni, majd Verstappen talált extra tempót, végül az utolsó körök támadásainál ismét spanyolhoz került a kezdeményezés. Körökön keresztül oda vissza pattogtak a tized és század másodpercek a pilóták között és a különbség nem igazán változott. A kezdeti heves támadás után mintha tartalékolt volna a Ferrari.
Jól kivehető, hogy az utolsó körökre tartogathatta Sainz minden extra energiáját az akkumulátorokból, hiszen jól láthatóan 68. kör második szektorától jelentőset gyorsult és a 69. körben nem is volt hátránya már az első szektorban. Ezt a közvetítés során is lehetett látni. Csakhogy pont amikor nem kellett volna, akkor jött a hiba a visszafordítónál és veszett kárba a jól felépített taktika a Ferrari pilótától. Tisztán látszódik, hogy a 69. körben jóval kisebb volt az előnye a korábbi körökhöz képest a harmadik szektorban, ami egyértelműen az elfékezés utóhatása. A hibával el is szállt minden esélye a futamgyőzelemre a Ferrari pilótának.
Valószínűleg Max Verstappen a hiba nélkül is kivédekezte volna Carlos Sainz egyetlen komoly támadását, viszont a grafikonból kivehető az a taktika, amit a spanyol kigondolt. A jelek szerint a küzdelmet majdnem-hogy egy lapra feltéve akart feltenni, a futamgyőzelmet eldönteni és csak a verseny legvégén megpróbálkozni előzéssel, hogy az egyenesekben gyorsabb Red Bullnak minél kevesebb lehetőséget adjon a visszatámadásra. A gondolat egyáltalán nem volt rossz és az egész szituáció csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a Forma-1-es küzdelmek a TV képernyői előtt mennyire nem olyan egyszerűek, mint a legtöbb szurkoló hiszi.
/Danika
Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, kérlek segítsd a tevékenységünket pár like-kal és megosztással, hogy így minél több emberhez eljuthassunk. Ha anyagilag is tudsz minket támogatni ezt az alábbi linken teheted meg. Minden segítséget köszönünk!
https://www.patreon.com/padlogaz