Az Emilia-Romagna Nagydíjat Max Vesrtappen nyerte meg és a csapattárs Sergio Pérez második helyével kettős győzelmet ünnepelhetett a Red Bull. Egyértelműen a ők számítanak a versenyhétvége fő nyertesének, de rajtuk kívül más pilóták is örülhettek vagy szomorkodhattak a vasárnapi versenyt követően. A mostani nyertesek és vesztesek listában őket hoztuk el nektek.

Az Emilia-Romagna Nagydíjat Max Vesrtappen nyerte meg és a csapattárs Sergio Pérez második helyével kettős győzelmet ünnepelhetett a Red Bull. Egyértelműen a ők számítanak a versenyhétvége fő nyertesének, de rajtuk kívül más pilóták is örülhettek vagy szomorkodhattak a vasárnapi versenyt követően. A mostani nyertesek és vesztesek listában őket hoztuk el nektek.

Nyertesek

Red Bull

Melbourne után fogadkozott a vezetőség, hogy Imolában mindenféleképpen visszavágnak és az ígéretüket betartották. Önerőből meg lett az első és a második hely a versenyen, összesen 58 pontot gyűjtöttek csapatként, Max Verstappen pedig 34 pontot. A Ferrari balszerencsés hétvégéje után a konstruktőri bajnokságba abszolút visszatértek, az egyéni világbajnokságban pedig már a második és harmadik helyet foglalják el. Abszolút lőtávolon belül vannak, még ha Charles Leclerc előnye még mindig több, mint egy futamgyőzelemnyi. A kérdés csak az az ő esetükben, hogy a technika a továbbiakban is bírni fogja-e vagy páros és páratlan hétvégéket kell-e számolnunk a versenyautó semmiből előbukkanó problémái miatt?

Lando Norris

Emlékeztek még arra, amikor az évadnyitó Bahreini Nagydíjon a brit versenyző a Q2-be jutásért küzdött? Óriási fejlődésen ment keresztül a csapat és az autó az elmúlt 1,5 hónapban, aminek a legnagyobb haszonélvezője Lando Norris lett . Az időmérő edzésen egy harmadik, a sprint futamon egy ötödik majd a versenyen egy dobogós helyezés. Ezt bármikor előre aláírta volna. Hozzá kell tenni, hogy normál esetben a dobogó az ő esetében is elérhetetlen volt, de Carlos Sainz és Charles Leclerc eltűnése megnyitotta számára az utat. Innentől kezdve, pedig ahogyan az autóversenyzős közhely tartja: kihasználta az adódó lehetőséget.

Sebastian Vettel

Az öreg német oroszlán egy kicsit megrázta magát és megmutatta, hogy még olykor ő is tud vadásznib . Röviden így lehetne összefoglalni Sebastian Vettel hétvégi teljesítményét. A káoszos időmérő edzésen még részben a szerencsének, részben saját tehetségének köszönhetően a 9. helyen végzett. Viszont szombaton nagyon hamar kiderült, hogy az autó tiszta körülmények között alkalmatlan a pontszerzésre. Ez abszolút meglátszik azon, hogy a sprintfutamon szép lassan elkezdett hátraesni a lágy gumikon és csak a 13. helyen ért célba. Vasárnap a verseny rajtjánál kialakult adok-kapókból szintén szerencsésen jött ki, viszont ezt követően végig jó tempóban vezetett, tökéletes pillanatban kapta el a száraz pályás gumikra való váltás időpontját, amivel ismét pár pozíciót szerzett és végül a 8. helyen ért célba. Jelenleg ennyi a maximum az Aston Martinban és ezt Vettel most tökéletesen hozta.

George Russell

Lement az idény negyedik versenyhétvégéje és a Russell már a harmadik egymást követő versenyen veri meg Lewis Hamiltont. Azonban ez sovány vigasz abban a tekintetben, hogy a világbajnoki címre semmi esélye sincsen, és alapesetben csak a harmadik-ötödik leggyorsabb autóval rendelkezik. Az Imolában megszerzett negyedik helye egy kiváló rajt miatt volt lényegében lehetséges, és tisztán látszódik, hogy ők is a sűrű középmezőny részét képezik. Visszatérve viszont a fiatal britre a dicséretet megérdemli, pláne ha a csapattársával hasonlítjuk össze. Mégha ő maga kategorikusan kijelentette nem azért jött a Mercedeshez, hogy egyből átvegye a staféta botot és vezérpilótává lépjen elő, óhatatlanul is ebbe az irányba halad a 2022-es idénye.

Vesztesek

Charles Leclerc

Azt, hogy a monacói pilóta miért szerepel a lista ezen részén nem kell sokáig ragozni. Egy könnyű dobogós helyet dobott el a szükségesnél nagyobb kockázat vállalásával a Varianta Alta síkánnal . Elkerülhető lett volna a hiba? Igen, abszolút. Bele kellett volna nyugodnia, hogy számára vasárnap a harmadik hely lehet a maximum, miután az elévágás nem sikerült a második boxkiállás után. Igazából Charles Leclerc nagyon szerencsésen jött ki a helyzetből, mert a hiba miatt csak effektíve 8 pontot bukott el, szemben egy nullázással és mindig van annyi pontelőnye, hogy bármi történik is Miamiban biztosan ő fog még az élen állni a Spanyol Nagydíj kezdetén. Ugyanakkor több hibát már nem szabad elkövetnie az idényben, ha a világbajnoki címért akar küzdeni, ezt pedig fel kell fogni tanulópénznek.

Carlos Sainz

A pénteki időmérőedzés után azt hittem folytatódik az a kálvária, amit Melbourne-ben láttunk. Kevés ennél butább hibát láttam ebben az évben, egy biztos továbbjutó helyen az eső érkezése közben így túlerőltetni a Rivazzát… Másnap a spanyol azonban végre megtette, amit megkövetelt a haza és negyedik helyen ért célba a sprintfutamon a tizedik helyről indulva. De mielőtt bizakodhattunk volna, hogy Carlos Sainz megmutatja, miért kapott szerződés hosszabbítást a Ferraritól önhibáján kívül belekeveredett egy balesetbe és a vasárnapi futam csak pár kanyarig tartott a számára. Számára ez az újabb kiesés a lehető legrosszabbkor jött, mert innentől kezdve hivatalosan is túl nagy a ponthátránya (48 pont) és az egyéni címről az idei szezonban le kell mondania. Ha mástól nem, akkor Mattia Binottónak kell ezt elmagyaráznia neki és beállítani a csapattárs mögé aktív segítőnek.

Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok ismét átélte, amit a tavalyi Monacói Nagydíjon egyszer már igen: Pierre Gasly mögé beragadva kellett egy versenyt végig nyomnia. A legutóbbi alkalomhoz képest pedig annyi a változás, hogy már nem a mezőny top-autójában ül, hanem az egyik középcsapatéban. Szomorú volt látni, hogy ennyire nem tudott semmit sem kezdeni a helyzettel és önerőből képtelen volt az előzésre Imolában. A helyzetet pedig csak tovább súlyosbította egyrészt a kontraszt George Russell-lel, másrészt hogy a rendező hosszú körökön keresztül az eredménytelen próbálkozásait mutatta. Lewis Hamilton marketing és PR szempontból kapott így egy mély ütést, amelyre eddigi pályafutása alatt gondosan ügyelt és épített fel. Még 2-3 ikyen nagydíjhétvége és minden, amit felépített 8 év alatt önmagáról kártyavárként dőlhet össze, miközben egy cseppet sem lett rosszabb pilóta egy tél alatt.

Daniel Ricciardo

Az ausztrál pilóta megmutatta, hogy hogyan lehet egyetlen hibával a saját versenyedet abszolút kompromittálni. Egy-egy olyan hiba, amit a rajt után mutatott be és véget vetett Carlos Sainz versenyének bármikor benne van egy idényben, de ez sosem jön jókor, pláne ha a csapattársad ugyanezen a versenyen a dobogón végez te pedig a mezőny legvégén. Az ausztrál mentségére legyen szólva, hogy az ő autója is megsérült és lényegében a McLarenje versenyzésre alkalmatlan lett és a mentőövként kitalált stratégia is teljes csődöt mondott a kemény keverék bevetésével. A nullázás különösen abban a tekintetben jött neki rosszkor, hogy idén kimondva-kimondatlanul már a 2023-as üléséért küzd, amit az olyan pontszerzési alkalmak kimaximalizálásával tudna bebiztosítani, mint ami Imolában adódott neki és a McLarennek.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments