‼️Miért nem szabad kérdés nélkül a Fernando Alonso, Max Verstappen vagy Lewis Hamilton kvalitású pilótákra hallgatni, ha az autó fejlesztéséről van szó?
‼️Miért nem szabad kérdés nélkül a Fernando Alonso, Max Verstappen vagy Lewis Hamilton kvalitású pilótákra hallgatni, ha az autó fejlesztéséről van szó?
Az elmúlt napokban két nagyon érdekes sztori/hír látott napvilágot. Az egyik arról szólt, hogy Bottas rengetegszer segítette ki Lewis Hamilton a beállításaival – ez abszolút hihető, ugyanis annak idején Nico Rosberg sikerének is egyik kulcsa az volt, hogy próbált minél több adatot és beállítást eltitkolni a brit elől.
✌️A másik Max Verstappennel volt kapcsolatos. Christian Horner mesélte el, hogy a 2020-as szezon során a Red Bull annyira alárendelte magát a holland igényének, hogy sikerül egy teljesen Verstappen kompatibilis, de semmire sem jó autót csinálni, ami miatt majdnem a 2021-es szezon is ment a levesbe. (Verstappen egy inverz Sebastian Vettel, ő azt szereti, ha az autó eleje stabil, a hátulja pedig nem annyira).
A fenti két sztorinak a lényege az, hogy Lewis Hamiltonra és Max Verstappenre, vagy ha a Ferrarit és a McLarent kérdezitek, akkor Fernando Alonsora csak mértékkel szabad hallgatni, ha fejlesztésekről van szó. Ugyanis olyan brutálisan tehetségesek, hogy az autó hiába lesz rosszabb és rosszabb, ők – mivel rájuk van szabva – képesek egy picit gyorsabban menni, mint a fejlesztések előtt.
❓Mi történt a Red Bull-lal 2020-ban? A kocsi eleje egyre stabilabb és stabilabb lett a Verstappenre fejlesztett első szárnynak köszönhetően, így a holland hamarabb tudott elfordulni, ami extra ezredeket és tizedeket jelentett neki. Eközben Alex Albon alighanem vért hányt az autóban ülve, de Maxnek ez bejött. Viszont hiába volt a holland mindig egy kicsit gyorsabb, a kocsi egyre vezethetetlenebb lett (lásd Albon teljesítménye), egyre rosszabbul kezelte a gumikat, így pedig összességében a konstrukció sokkal kevésbé volt versenyképes. Ha erre nem jön időben rá a Red Bull, akkor esélyük sem lett volna a 2021-es bajnoki címre.
Ugyanez volt Alonsóval is a ferraris korszakában: amikor véletlenül sikerült is eltalálni valamit a szezon elején, a szezon második felére mindig elfogyott a csapat. És bár a spanyol hozta az elit szintet, de az aktuális csapattársak szenvedéséből leszűrhető volt, mennyire rossz is volt az az autó.
Verstappen, Hamilton vagy Alonso tehát annyira zseniális, hogy kis túlzással minden szar rakétának tűnik, ha benne ülnek. A Red Bull és a Mercedes tempója 2021-ben reálisan az volt, amit Bottas vagy Pérez tudott velük, azt a plusz 4-5 tizedet a két bajnokaspiráns tette hozzá.
Ezért van szüksége kvázi fejlesztőpilótákra a csapatoknak (és ezért nem győzik dicsérni a Red Bullnál AlexAlbont, aki rengeteget szimulátorozott és nagyon sokat tett az autó fejlesztéséért). Egy Bottas sokkal kényesebb a beállításokra és az autóra – ő csak akkor tud gyorsulni, ha az autó maga is gyorsabb. Ezért volt az, hogy Hamilton gyakran a finn beállításaival ment. Persze a brit saját beállításaival is gyors lett volna, mert saját zseniből és a rá szabott autóból képes mondjuk öt tizedet kihozni, de ha így a kocsi összességében négy tizedet lassul, akkor igazából nincs előrébb. Ellenben lehet, hogy Bottas beállításaival csak extra három tizedet képes kipréselni magából, de ha a kocsi így alapjáraton két tizeddel gyorsabb, akkor máris extra öt tizednél tart (ezeket a számokat csak példának hoztam, és egy durva leegyszerűsítése a dolgoknak, de a lényeg nagyjából ez).
A mezőnyben vannak pilóták, akik rendkívül jól értik az autók működését és képesek maguk köré olyan autót fejlesztettni, ami tényleg gyorsabb (ilyen Sebastian Vettel a jelenlegi mezőnyben, de ilyen volt Kimi Räikkönen, Michael Schumacher vagy Niki Lauda is a nagyon „érzékeny fenekükkel”). Vannak olyan pilóták, akik csak referenciaként szolgálnak (a mezőny nagy része) – ha beülnek az autóba és gyorsabban tudnak menni, mint korábban, akkor ezzel igazolják a fejlesztések hatékonyságát. És persze vannak olyanok, akik bármilyen vasból kihozzák az extra teljesítményt, mert annyira zseniálisak, hogy az elől instabil autóval is képesek korábban elfordulni. Na, az ő véleményükkel csak óvatosan!