Site icon Padlógáz

Lando Norris világbajnoki teljesítményt nyújt!

Holnapra időzítettem ezt a posztot, mert már egy ideje érlelődik bennem Lando teljesítményének méltatása, de úgy gondoltam, hogy az időmérő után vagy a Ferrarikról fogunk beszélni – majdnem összejött –, vagy levonjuk a következtetéseket a Mercedes házi csatájáról. Ha már annyian kiemeltétek, hogy Russellnek TÉNYLEG technikai gondjai voltak, én túlgondoltam az elemzésemben, és amúgy is hülyeségeket írok… Ja, persze. Ehhez képest Norris megint agyonverte Oscar Piastrit, és nemcsak őt, hanem a teljes mezőnyt is, így idén először nem Mercedes-pilóta indul a pole-ból.

Akik egy ideje már követnek minket, tudják, hogy nem vagyunk különösebben elájulva Norristól. Én személy szerint eszméletlenül tehetséges pilótának tartom, és mindig is annak gondoltam, de a jófiús, puha stílusa és mentális gyengeségei miatt továbbra is tartom, hogy 2025-ben nem az a pilóta nyerte meg a világbajnokságot, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta. Sőt, szerintem a top 3-ban sem volt. Persze a szezon második fele jó volt, de a teljes idényt nézve számomra Norris hatalmas csalódást jelentett.

Viszont idén egy teljesen más Landót látunk. Egyrészt sikerült átmentenie a tavalyi szezon végi formáját, másrészt szemmel láthatóan nyugodtabb, higgadtabb és hidegebb lett fejben. A vb-cím nagyon jót tett a lelkének és a mentális egészségének, így idén sokkal jobban kezeli a nyomást, és nem zuhan magába, ha valami nem sikerül. Márpedig idén technikai oldalról minden szar a nyakába hullott, amit csak el lehet képzelni. Nagyon úgy néz ki, hogy a szokásos mentális gyengeségeit sikerült leküzdenie, és bár nem mondanám, hogy rá fogadnék egy szoros bajnoki csatában mondjuk Hamilton, Verstappen, Alonso vagy Antonelli ellen, teljesen esélytelennek sem tartanám.

Mert tényleg jól megy. Minden releváns statisztikában veri Piastrit úgy, hogy közben számtalan technikai gondja volt. Rendszeresen mér hatalmas vereségeket az ausztrálra: Ausztriában például 0,583 másodpercet, Spában 0,215 másodpercet, most pedig 0,472 másodpercet adott a csapattársának. Az összes időmérőt figyelembe véve 11–4-re vezet, átlagosan 1,5 hellyel végez előrébb, és már két alkalommal is több mint 20 másodpercet adott Oscarnak.

És igen, Piastri megítélése sokat esett a szememben, elsősorban a mentális ereje miatt – a pályán soha nem volt kiemelkedően gyors. Most nem fekszik neki annyira az autó, fejben is megzuhant, de a különbség kettőjük között akkora, ráadásul ennyire stabil, hogy nem lehet nem adni némi kreditet Norrisnak. Bár hányok a papajaszabályoktól és mindentől, ami hozzájuk köthető, el tudom fogadni, hogy hosszú távon tényleg jól járt az istálló a Norris-mániával. A brit VILÁGBAJNOKI teljesítménye egyelőre őket igazolja.

Exit mobile version