Site icon Padlógáz

George Russellnek ennyi volt, teljesen összetört

Alighanem kijelenthetjük, hogy George Russellnek ennyi volt.

Russellnek óriási szerencsehulláma volt az elmúlt futamokon: Kimi Antonelli technikai problémái miatt egy potenciális 100 pontos hátrányból 25 pontosat faragott. A tempó és a teljesítmény viszont nem volt meg, ezt ő is tudta, és már akkor látszott rajta, hogy közel áll a szakadék széléhez, amikor Antonelli 5 tizeddel alázta meg a Belga Nagydíj időmérőjén. A futamon ugyanakkor még lehetett volna javítani, nem is indult rosszul, de aztán az aksija megmakacsolta magát (ahogy Toto Wolff szerint az összes Mercedes-motoré, csak a többiek vagy jobban kezelték, vagy szerencsésebb pozícióban voltak), majd a brit túl nagyot akart markolni, és összeütközött Hamiltonnal, ami a kiesését okozta.

George Russell ennyire gyenge mentálisan?

Itt gyorsan jegyezzük meg, hogy ez minden volt, csak nem Hamilton hibája. A rajt után vagyunk, a gumik még nem melegek, sima versenybaleset. Az eset semmivel nem volt különb annál, mint amikor például a 2023-as Azerbajdzsáni Nagydíj sprintfutamán Russell ütött egy hatalmas lyukat Verstappen oldaldobozán (ezt követően nevezte Max „faszfejnek” George-ot, aki azzal védekezett, hogy nem volt tapadása), amit versenybalesetnek tituláltak. Russell a kiesése után egyébként nagyon korrekten el is ismerte, hogy ez nem Hamilton sara volt, ő is kanyarodhatott volna szélesebben. Tankönyvi VERSENYBALESET, kedves FIA.

Visszatérve a Mercedes britjéhez: a nullázással ismét 50 pontra, azaz két teljes futamgyőzelemnyi különbségre nőtt a hátránya Antonellihez képest. A fiatal olasz ugyanis parádés futamot teljesítve, a számára szerencsétlenül kijövő VSC ellenére is behúzta a győzelmet. Ez még nem lenne a világvége, a következő két futamon megint megállhat alatta a Mercedes, miközben az élen van, ezt vissza lehetne hozni. Csakhogy Russell nemcsak Hamiltont védte meg a futam utáni interjúiban, hanem teljesen összetörve kijelentette, hogy halvány lila gőze sincs, mit kellene csinálni.

A brit megint azzal jött, hogy az ő Mercedese lassabb az egyenesben, és hogy senki nem tudja, miért. Erre egyébként korábban már reagáltam az oldalon, és azóta sem változott a véleményem: azért, George, mert te vezeted!

Persze sokan szeretnek alusisakos összeesküvés-elméleteket gyártani, de ez simán baromság. A Forma–1 kőkemény üzlet, eurómilliókról, sőt milliárdokról van szó hosszú távon, ráadásul Toto Wolff konkrétan maga is érintett a vállalkozásban. Nekik az a céljuk, hogy minden futamon 1-2-ben érjenek célba, hogy minél többet legyen a MERCEDES a képernyőn, és ha esetleg történik valami a legjobb pilótával – aki, mint kiderült, egyértelműen Kimi –, akkor a második hozza a lepattanókat, és ne a Ferrari, a Red Bull vagy a McLaren örömködését kelljen nézni.

Mindenki fogadja el, hogy SENKI NEM SZABOTÁLJA RUSSELLT (legfeljebb ő saját magát)! A brit pont olyan kocsit kap, mint Antonelli, minden hardver és minden szoftver ugyanolyan. A különbséget az autók teljesítményében a pilóták tehetségében, illetve a kocsi beállításaiban kell keresni. Antonelli egyértelműen jobban érzi a vasat, és egyértelműen jobban be tudja állítani magának a szerelőgárdájával – csak és kizárólag ezért gyorsabb az ő Mercedese az egyenesben, és ha már itt tartunk, akkor a kanyarokban és a pálya minden más részén is.

És még csak azt sem mondanám, hogy ezek az infók nem állnak Russell rendelkezésére (Rosberg ugye anno mindent titkolt Hamilton előtt, de hogy Antonellinek vannak-e egyedi trükkjei, amikről csak ő és a szerelői tudnak, az egyáltalán nem evidens). Egyszerűen a brit nem használja őket, vagy ha igen, akkor nem segítenek rajta, mert egyszerűen azok nem fekszenek neki.

Szerintem a helyzet hasonló ahhoz, amit Hamiltonnál és Leclerc-nél láttunk. A szezon első felének nagy részében a britnek egyértelműen jobban feküdt a Ferrari, maga a vas annak minden jellemzőjével (főleg a fékekkel). A monacóinak időbe telt megtalálni UGYANAZON az autón azokat a beállításokat, amelyekkel tud dolgozni, majd a SAJÁT VEZETÉSI STÍLUSÁN is sokat módosított, hogy kihozza a kocsiból a legtöbbet. A tehetség pedig utat tört magának, és most már nemcsak hogy ott van Hamilton szintjén, de az elmúlt futamokon gyorsabb is volt.

Charles Leclerc visszatért!

Russellnek hasonló utat kellene bejárnia. Az autója a megbízhatósági problémáktól eltekintve tökéletes, Antonellihez hasonlóan akkor is rendre a győzelemért kellene küzdenie, ha a top 5-ön kívülről indul. Ő viszont nem tudja kihozni a kocsiból a maximumot, és ami a legrosszabb, hogy fogalma sincs, hogyan lehetne ezen változtatni (tippre egyébként még lassabb is lenne, ha átülne Antonelli kocsijába, nem ugyanazt szeretik egy autóban).

Ezért van teljesen összetörve, ezért tanácstalan, ezért van a padlón az önbizalma. Mert pontosan tudja, hogy ha nem esik ki, akkor a tempóját látva jó eséllyel csak a harmadik helyért küzdhetett volna, és közel sem biztos, hogy az meg lett volna – miközben a csapattársa szárnyal. Talán most jutott el odáig, hogy realizálja: Antonelli egyértelműen másik polcon van hozzá képest. És talán ez fáj neki a legjobban, mert nincs két olyan pilóta a mezőnyben, akik között 5-6 tized a tehetségbeli különbség lenne ugyanazzal a kocsival. Ennyire nem rossz Russell, sőt, de még ha a beállítások hoznának is 2-3 tizedet neki, a maradékot a két pilóta közötti kvalitásokban kell keresni. Ezt a különbséget pedig semmilyen beállítás nem fogja eltörölni.

Exit mobile version